Rejtélyes tanulmányt hoz a Hyundai Genfbe


A Hyundai által kiadott Genfi autószalonról szóló előzetes sajtóközleményükben bejelentették, hogy az autógyártó egy olyan vadonatúj tanulmányt mutat be Genfben, amely a Hyundai formatervezésének jövőbeli irányvonalát mozdítja előre.     

A Genfi autószalon a sajtó képviselői részére már március 6-án megnyitja kapuit, ám az autógyártók már az elmúlt hetekben is gondoskodtak arról, hogy megmutassák,mivel várják a közönséget a Genfi-tó partján. Most a Hyundai egy váratlan bejelentést tett,amely szerint egy új koncepcióautót is bemutatnak genfi standjukon. Ugyan szinte semmit nem árultak el erről az új autóról, már csak keddig kell várnunk arra,hogy ezt megtudjuk.  

A Kona vadonatúj Electric változatának világpremierje mellett ez az új tanulmányautó is első alkalommal lesz látható a Genfi Autószalonon. A jármű küldetése, hogy megmutassa,a Hyundai hogyan képzeli jövőbeli modelljeinek formavilágát és a vállalat szerint az autó " a formatervezés összes elemét, az arányokat, a felépítést, a stílust és a technológiát is harmonizálni fogja." Kérdés,persze,hogy ez pontosan mit is foglal magában.    


Ez már a második olyan egymást követő év,amikor a Hyundai új tanulmányautót hoz Genfbe. Tavaly ugyanitt láthatta a közönség első alkalommal azt az FE Fuel Cell tanulmányt, amely végül a következőgenerációs üzemanyagcellás Nexo hobbiterepjáróban öltött végleges formát. Arról sem lehet semmit tudni, hogy a most bemutatásra kerülő új tanulmány egy újabb hobbiterepjáró,vagy valami egészen más jellegű autó lesz.

"A 2018-as Genfi Autószalon modellpalettája kiemeli a Hyundai jövő mobilitásában betöltött úttörő szerepét és bemutatja azt a tényt, hogy a Hyundai az iparág átalakulásának vezető szereplője"  – mondta Thomas A.Schmid, a Hyundai Motor Europe vezetője. "A vadonatúj Kona Electric és a vadonatúj Nexo modellekkel bemutatjuk, hogy a zéróemissziós mobilitás készen áll a tömegpiac számára. Új tanulmányautónk pedig megmutatja,hogyan néznek ki jövőbeli modelljeink, ismét hangsúlyozva márkánk jövővezérelt szellemiségét és hagyományoktól elrugaszkodó gondolkodásmódját."  


Az ismeretlen tanulmány mellett a Kona Electric  – amely Genfben debütál  – elektromos meghajtásával akár 470 kilométeres hatótávot hoz. Az alapmodell villanymotorja 135 lóerővel és 395 Nm nyomatékkal 300 kilométer megtételére lesz képes, míg a nagyobb,64 kWh akkupakkal ellátott változat már 204 lóerős villanymotort kapott. 

Forrás: motor1.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei