Augusztusban mutatják be a Hyundai új indiai minijét


A Hyundai Motor indiai képviselete várhatóan az idei nyár végén mutatja be vadonatúj kisautóját, amelyről még mindig nem tudni, visszakapja-e a Santro nevet 

A Hyundai Motor tavaly augusztusban hivatalosan is bejelentette, hogy 2018 második felében egy vadonatúj kompakt kisautót mutat be. Helyi lapértesülések szerint a hivatalosan AH2 kódnevén ismert új kisautót várhatóan idén augusztusban leplezhetik le. Több forrás szerint az új autó visszakapja a Hyundai első indiai kisautójával legendássá vált Santro  (Atos) elnevezést. 


A híradások szerint a Hyundai AH2 az első generációs i10 padlólemezére épül. Ezzel együtt az új kisautó 1 560 milliméteres magasságával 10 milliméterrel magasabb lesz, mint az i10 volt, szélessége pedig 10-15 milliméterrel nőhet túl rajta. Az új modellt az i10-ben szolgált 1 086 köbcentis benzines motor továbbfejlesztett változata kb. 70 lóerős teljesítménnyel mozgathatja majd. A Hyundai már azt is bejelentette, hogy ebben az új kisautóban egy vadonatúj, robotizált AMT 5 fokozatú váltó is bemutatkozik. 


Felszereltségek tekintetében a jelentések szerint az új Hyundai kisautóban akár kombinált analóg és digitális műszeregység és érintőképernyős multimédiás rendszer is helyet kaphat. Ezeken túlmenően szériában járhat a vezetőoldali légzsák is


A Hyundai új kisautójával a Tata Tiago és a Maruti Celerio ügyfeleit kívánja magához csábítani. Az AH2 árazásában az Eon és a Grand i10 közé esik majd. A hírek szerint az új típus valójában az Eont válthatja fel, amely képtelen megfelelni a jövőben egyre szigorodó biztonsági előírásoknak. 

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei