Biermann, a Hyundai sportembere


Albert Biermann évtizedekig volt felelős a BMW modellek sportosságáért, a most 61 éves mérnök azonban három éve már Hyundaiokat tuningol. De vajon miért váltott, mit látott meg a koreai márkában?

A Nürburgring boxutcájában álló Hyundai i30 N TCR versenyautó négyhengerese röviden felpörög. A kipufogó ordít. Albert Biermann nem tudja elrejteni mosolyát. „Pontosan az a hang, amit szeretek” –mondja a most 61 éves férfi, aki igazán megpihenhetne kicsit, annyi autót tervezett már. Több mint 30 évig volt a BMW egyik kulcsfontosságú tervezője, utolsó posztja szerint az M GmbH fejlesztési vezetője volt a bajoroknál.  


Az 50-es éveinek végén járva mégsem a nyugdíjra készült, hanem inkább céget váltott. Új vállalati kultúra, új kontinens, új kihívás. 2015 áprilisától ugyanis Biermann a koreai Hyundaihoz szerződött, ahol annak idején a „Nagyteljesítményű járműfejlesztési részleg elnöke” pozícióját kapta meg. Ezzel a sportos modellek és a vezetési dinamika felelőseként közvetlenül a Hyundai fejlesztési vezetése alá tartozik.  


Biermann imádja a sebességet és a sportosságot. Versenyző is volt, mielőtt mérnökké vált. „Egyszer motorsport, örökre motorsport, ebből soha többé nincs kiszállás” – mondja. Alig múlt 18 éves, máris vásárolt egy 40 lóerős VW Bogarat, feltuningolta és lámpákat rakott az elejére. Ezzel indult el a ralikon és részt vett a szlalomversenyeken, valamint a hegyi futamokon, később pedig már pályán is ringbe szállt. Aztán a mérnöki tanulmányok közepette már egyre kevesebb ideje jutott a versenyzésre és a tuningolásra, így még diákként adta el szeretett versenyautóját, de így is néha beülhetett a barátai autóiba és végighajthatta azokat a versenypályákon. 


A diploma megszerzése után Biermann 1983-ban a BMW-nél kezdett dolgozni. 2015-ig összesen nyolc különböző pozíciót töltött be a bajoroknál a futómúfejlesztés és a motorsport területein. Mérnökként olyan járműveket fejlesztett, mint a legendás BMW M3 E30 Gruppe A – az egyik legsikeresebb versenyautó és máig az álomautója. Hétvégéken hobbiként 323-as és 325-ös versenyautókat barkácsolt, tesztelt és finomított. Egy mérnök, aki éjjel-nappal dolgozik. 


A szériamodellek fejlesztési részlegénél Amerikában eltöltött köztes állomást követően aztán Biermann 1997-ben az M GmbH-hoz került. Oda, ahol a BMW sportos szíve dobog. Részlegvezetőként a futómű, a hűtés és az elektronika fejlesztéseiért felelt. Ez a szellemiség újra magával ragadta és visszatérhetett a versenysporthoz. Biermann újra M3-asokat épített, ezúttal nyolchengeres GTR-t, amivel a BMW később az amerikai Le Mans szériában és aztán a WTCC versenyeken indult. Végül a BMW X5 második generációjának fejlesztésének projektvezetője lett, kicsivel később az M verzió kifejlesztéséért felelt – és ezzel ismét visszatért az M GmbH-hoz. „Így visszatekintve, a BMW-nél minden munkám izgalmas volt” –mondja Biermann. 


A BMW-nél eltöltött hosszú karrier azonban egyetlen telefonhívással véget ért. A vonal másik végén valaki megkérdezte, el tudná-e képzelni, hogy a Hyundaihoz szerződjön. „Elsőként az országról kellett tájékozódnom. Persze tudtam, hogy hol van, de igazából még sosem foglalkoztam vele komolyabban” – mondja. Biermann aztán tájékozódott Koreáról, a Hyundairól és a termékeiről. És igent mondott. „Kíváncsi voltam, egy ilyen újrakezdés egy idegen országban nem gyakran adódik, ez még mindig olyan, mint egy felfedezőtúra.” A koreaiak intenzíven, becsvágyóan és versenyszellemben dolgoznak. Egyszerűbb koordinációs folyamatok vannak, amelyekkel a projektek gyorsabban végrehajthatóak, meséli Biermann. A hároméves szerződését közben már meghosszabbították. „A munka nagy örömet okoz, jól fejlődünk és remek csapatom is van” –mondja.     


A Hyundai egy konkrét ötlettel csábította el: a koreaiak vezetési dinamikában kívántak fejlődni és érzelemgazdagabb termékeket akartak a Hyundai és Kia márkáihoz. A fejlesztés utolsó harmadában Biermann a Kia Stinger sportlimuzinhoz nyújtott először segítséget, amikor mindazt megmutatta, amit a hosszú BMW munkásság alatt megtanult. Biermann eddigi legizgalmasabb projektje azonban egyértelműen a Hyundai i30 N fejlesztése volt, amivel a koreaiak a GTI, ST, RS vagy az OPC modellek közvetlen konkurensét látják. „Ez nemcsak úgy látszik, ez valóban egy nagyteljesítményű autó, amit a Nürburgringen finomítottunk és itt akár több körön keresztül is probléma nélkül helytáll” –mondja Biermann az i30 N-ről. Pedig a tapasztalt mérnök csak a karakteres hangolást adta az autóhoz, annak fejlesztését a csapat Koreában és a németországi Rüsselsheimben végezte. 


Egy autó fejlesztésénél a legfontosabb, hogy a mérnökök tisztában legyenek azzal, milyen végeredményt akarnak. „Az autókat intenzíven kell vezetnünk, tapasztalatot cserélnünk és az autót közös nevezőre hoznunk” – magyarázza. Ez olyan, mint egy zenekar. A nyers karosszéria olyan mint egy koncertterem, ahol a mérnökök a zenészek. „Én csak a karmester vagyok, akik a megfelelő zenészeket összehozza és odafigyel arra, hogy a végeredmény jól hangozzon” – mondja Biermann.   


Szöulban Biermann leginkább egy Genesis EQ900-ban utazik, aminek hátsó ülésén az állandósult dugók idején is tud dolgozni. Hétvégén általában egy fejlesztés alatt álló autót hoz el, amivel a feleségével közösen fedezik fel a környéket. Ha viszont Németországban van, természetesen egy sportos Kiát vagy Hyundait használ. Általában minden két hónapban legalább két napot a Nürburgring pályáján tölt. „Amikor Európában vagyok, akkor a Ringen. Egyetlen más versenypálya sem kínál olyan széles spektrumot, amihez a különböző környező utak még hozzátesznek. Itt finomítunk minden autót, amire a végén azt mondhatjuk: készen van.” 


A Hyundai jövőjéről Biermann azonban mélyen hallgat és nem ad ki semmilyen információt. Valódi médiaprofiként viszont sorolja a konszern előnyeit: A Hyundainak mindenféle hajtásláncban van tapasztalata, legyen az belsőégésű, plug-in hibrid és elektromos vagy üzemanyagcellás. „Azt még nem tudni, hogy pár éven belül melyik hajtáslánc lesz elfogadott, de a Hyundai jól felkészült. Élénkülő érdeklődést várunk viszont az üzemanyagcellás, elektromos és hibrid autók iránt” – mondja.   


A Kia testvérmárkával összehasonlítva a Hyundai a kényelmesebb márka, amely méltóságteljesebb a Kiánál. Az i30 N egy kicsit viszont kilóg ebből a sorból. Nincs jobb dolog egy virgoncan felpörgő turbómotor, ideális esetben egy manuális sebességváltóval párosítva. „Szeretem, amikor a vezető és az autó közötti intenzív a kapcsolat, amikor a fékek, a kormány,a motor és a váltó visszajelzést ad a vezetőnek és mesél neki” – magyarázza. Hozzáteszi még, hogy ugyanezt az elektromos autóknál is el lehet érni – ha azt úgy hangolják.     


Érzelemgazdag játékautóként, az N-széria tagjaként egy nagyteljesítményű hibridet vagy villanyautót is lehetne fejleszteni. „Ez mindenképpen elképzelhető” – mondja és ezzel elárulja azt is, hogy hamarosan számítani lehet egy ilyen Hyundai vagy Kia megjelenésére. Azt viszont nem árulja el, pontosan mikor. Úgy gondolja viszont, hogy a villanymotorok soha nem fogják teljesen kiszorítani a belsőégésű erőforrásokat. „Lovak is vannak még, amit ugyan kevésbé használnak közlekedési eszközként, mint mondjuk 100 éve, viszont hobbiként és sportként megmaradtak.” Majd újra felhangzik a négyhengeres TCR versenyautó motorja, amely épp egy gyors körről tér vissza a Nürburgringről. Ennek a hangzásnak mindenképpen van jövője, ha még csak hobbiszinten is.   

Forrás: motor-talk.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei