Villanyautós találkozón debütált a Hyundai Kona Electric


Németország minden tájáról százak érkeztek az elektromobilitásban különösen otthon lévő Sangl Autóházhoz, hogy egy minden várakozást felülmúló villanyautós találkozó keretein belül leleplezhessék az új Hyundai Kona Electricet. 

Nagyjából háromszázan akarták élőben követni a vadonatúj Hyundai Kona Electric németországi premierjét – és eközben kihasználták a lehetőséget, hogy a villanyautósok közösségével tapasztalatokat cseréljenek. Pontban délelőtt tízkor pedig kigurult az addig rejtegetett újdonság, amely a világ első 200 lóerő feletti teljesítményű akkumulátoros kisterepjárójaként 400 km-nél is nagyobb hétköznapi hatótávval rendelkezik. A közönség pedig azonnal alaposan szemügyre vette az új modellt. 


Ettől a pillanattól kezdve a Kona Electric ugyanis egyetlen pillanatra sem állt meg. Egyik próbakör követte a másikat, a nap végén a kilométeróra 390-et mutatott – úgy, hogy az autó egész nap egyszer sem kanyarodott a töltőállomás felé. Eközben pedig a Hyundai nemcsak hatótávját bizonyította, de rendkívüli vezetési élményt is nyújtott. „Az emberek persze gyorsan vezettek, hogy a 200 lóerőt is leteszteljék” –mondta Jürgen Sangl, az autószalon vezetője. Az eredmény: a 6,6 másodperces százra gyorsulási értékével a Kona Electricnek egyetlen sportkocsival szemben sincs szégyenkeznivalója.      

Mivel a rendezvény végén még mindig sorban álltak a tesztvezetésre jelentkezők, ezért az autóbemutatót spontán egy nappal meghosszabbították. És a Kona Electric másnap is minden gond és töltés nélkül 380 kilométert teljesített. „Ezzel megcáfoltuk az előítéleteket, a Kona valóban képes ilyen hosszú utakra és ha lemerült, az újratöltés sem tart egy örökkévalóságig” – tette hozzá Sangl.   


Az tesztutakra várakozók és látogatók kihasználták az alkalmat, hogy a Streetfood csemegék és hamburgerek mellett jelen lévő kereken 130 villanyautóssal elbeszélgessenek. Közülük volt olyan,aki összesen 889 kilométert utazott Landsbergig, hogy jelen lehessen az eseményen. Összesen pedig 50 olyan villanyautós volt, aki 500 kilométernél messzebbről érkezett – köztük a zenész Knut Kornatz, aki a Sangl Autóház egyik első ügyfeleként egy Ioniq Electricet választott. És ha már ott volt, zenésztársával közösen a sikeres nap zenei keretét is megadta. „Nagyon jó volt a hangulat, az egész hatalmas siker lett” – mondja visszatekintve Jürgen Sangl.    


Nem kérdés, hogy autóvásárlásnál a villanyautó egyre gyakrabban felmerülő téma, a Sangl Autóház pedig egész Németország egyik legismertebb villanyautó-kereskedésévé nőtte ki magát. Az Ioniq után pedig a Kona Electricre is hatalmas az érdeklődés, ami az autó tudását tekintve egyáltalán nem meglepő.   

Forrás: kreisbote.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei