Santro néven jön a Hyundai új indiai kisautója


A Hyundai Motor India hivatalosan is nyilvánosságra hozta, hogy október végén bemutatkozó új kisautója a legendás Santro (Európában Atos) nevet kapja.

Mostantól hivatalos: a Hyundai AH2 kódnéven fejlesztett vadonatúj kisautója, amelyet a szaksajtó a legendás Santro utódaként fejlesztett, hivatalosan is Santro néven jelenik meg a kínálatban. A vállalat egy internetes szavazási kampányt állított össze és a válaszadókra bízta, melyik név tetszik nekik leginkább. A nép pedig döntött, a Santro név a több mint 400 ezer szavazatból összesen 201 568 darabot kapott. A második helyen az i5 végzett mindössze 665 szavazattal, míg 443-an választották a Splash, 426-an a Saneon elnevezést.       

A Hyundai ezt az alkalmat kihasználva bejelentette, hogy 2018 október 10-től előrendeléseket is felvesznek az új modellre, amelynek hivatalos értékesítése október 23-án kezdődik meg. Az új Santro áráról egyelőre nincs információ, de az valószínűleg a mostani Eon és a Grand i10 közé esik majd. 


Ugyan a Hyundai hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra az új kisautó paramétereit és specifikációját, több mint valószínű, hogy a Santro egy 1.1 literes benzines motorral lesz elérhető, opcióként földgázüzemű kivitel és a Hyundai első AMT automatizált robotváltójával együtt.  Az új Santro elődjénél jóval gazdagabb felszereltséggel rendelkezik majd, vagyis elérhető lesz a hátsó térbe vezetett légkondicionáló, az Android Auto, vagy Apple CarPlay kompatibilis érintőkijelzős multimédia is.

Bemutatását követően az új Hyundai Santro aTata Tiago és a Maruti Suzuki Wagon R versenytársa lesz, így nagy kérdés, hogy a Hyundainak sikerül-e megismételnie névadó elődmodellje sikereit. 

Forrás: financialexpress.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei