Az új Hyundai Sonata jellegzetesen karakteres lesz


A Hyundai Motor idén mutatja be a Sonata limuzin nyolcadik generációját, amelynek formatervét úgy alakították ki, hogy ugyanúgy elcsavarja az emberek fejét, ahogyan elődje tette 2011-ben. 

A Hyundai Sonata következő generációja az áprilisi New Yorki Autószalonon tartja premierjét és egyike annak a 13 új modellnek, amelyet a csoport a Kiával és a Genesis márkákkal együtt az idén piacra dob. Ez egy nagyon fontos év a Hyundai számára, hiszen idén igyekeznek újradefiniálni a márkát és egy sokkal érzelemdúsabb, sportosabb képet mutatni magukról, miközben továbbra is értéket kínálnak ügyfeleik számára. Ezzel együtt a Sonata megjelenésével azt is kifejezik, a márka jövőben annak ellenére is elkötelezett marad a személyautók iránt, hogy közben bővítik crossover kiínálatukat és a Santa Cruz modellel a platós kisteherautók világába is belépnek.  


Sang-yup Lee, a koreai Namyangban működő Hyundai Globális Formatervezési Központjának vezetője nemrég egy interjúban elmondta, hogy a 2020-as modellévű vadonatúj Sonata nem olyan formatervet kap, amely alapján az autót rögtön Hyundaiként lehetne azonosítani. Ezzel szemben már a tervezés kezdetén azt a célt tűzték ki, hogy az új Sonatának ugyanolyan vonzónak kell lennie, mint a hatodik generációs modell, amelynek vonzó, elkülönülő megjelenésével sikerült elcsavarnia az emberek fejét.


Lee elárulta, hogy a nyolcadik generációs Sonata modell tervezése valódi kihívást jelent a tervezők számára, hiszen pontosan tudják, hogy az új autónak le kell nyűgöznie a limuzinoktól egyre inkább elforduló vásárlóközönséget. „Az új Sonata nyilvánvalóan elég nagy kihívást jelent számunkra, hiszen mi is tudjuk, hogy ez a piac egyre szűkül a terepjárók javára” – mondta Lee az interjúban. Miközben a Ford, az FCA és a General Motors is szűkíti személyautó-kínálatát, a Hyundainak el kellett döntenie, folytatják-e az új modell fejlesztését. Ám a Sonata a márka egyik fontos alapköve, amely az eladások hatodát kitéve küzd a Toyota Camry és a Honda Accord ellen.  


Ezért a Hyundai úgy döntött, elkészíti az új Sonatát, de egyben azzal is tisztában volt, hogy annak sokkal vonzóbbnak, progresszívabbnak kell lennie – nemcsak egy nagy doboznak. „Olyan lett, akár egy négyajtós kupé a használhatóság kompromisszumai nélkül. Nagy bejelentésekre készülünk idén.” – mondta Lee, majd utalt a 2011-es hatodik generációs Sonatára, amely kupéformájával és provokatív megoldásaival képes volt kitűnni konkurensei közül. Lee akkortájt a General Motorsnál a Camaro és Corvette modelleken dolgozott és azt meséli, amikor meglátta a Sonatát, csak annyit tudott mondani: „Hűha, ez tényleg valami egészen más. Ez tényleg nagy siker lesz a piacon. Éreztem, hogy ez az. A második dolog, ami eszembe jutott, hogy vajon miért nem én találtam ezt ki?”


Lee úgy érzi, a 2020-as Sonata ugyanilyen nagy hatással lesz a piacra. A formákat a Le Fil Rouge tanulmányautó inspirálta, amit még tavaly a Genfi Autószalonon mutattak be. Persze néhány Hyundaira jellemző vonal továbbra is megmarad, amivel nyilván a kaszkád hűtőmaszkra és a fényszórók kompozit lencséire utalt.  Ám eközben az autó első kialakítása alapján nem lehet rögtön Hyundaiként azonosítani. Lee azt szeretné, ha az embereknek tetszene a formavilág és másodjára is ránézzenek az autóra, hogy azonosítsák: ez egy Hyundai. A matrjoska babák azonos formai elemei helyett a cél egy olyan portfólió kialakítása, amely a sakkbábukhoz hasonlóan eltérő kinézetűek és másképp viselkednek, viszont együttesen mindegyikük szerepe tiszta lesz.


Az autó erőforrásairól Lee nem beszélhetett. A mostani Sonata 1.6 literes turbómotorját várhatóan nem viszik tovább, miközben a 2.4-es szívó- és a 2.0 literes turbómotor továbbra is elérhető lesz. A sportos Sonata N változatba minden bizonnyal egy új fejlesztésű 2.5 literes turbófeltöltéses Theta-3 motor kerülhet, míg a hatfokozatú automatát verziótól függően egy hétfokozatú duplakuplungos és egy nyolcfokozatú egység is követheti. És persze lesznek hibridek és konnektoros hibridek is.  


A Sonata története egészen 1985-ig nyúlik vissza, amikor a Hyundai először kezdte el egy középkategóriás limuzin gyártását. Az autó kezdetben egy frissített Hyundai Stellar volt, amit nagyobb teljesítménnyel Korea mellett Kanadában és Új-Zélandon árultak – viszonylag kevés sikerrel. Az 1988-as második generációt már a Hyundai amerikai terjeszkedésének gondolatával terveztették meg az olasz ItalDesign stúdió és Giorgetto Giugiaro közreműködésével. Ezt a modellt a koreai Ulsan mellett a kanadai Quebec Bromont városában is gyártották, de ezt az üzemet végül 1993-ban bezárták. 


A különböző generációk során az autó használt Mitsubishi motorokat, padlólemezén hol az első Santa Fével, hol pedig a Kia Optimáéval osztozott és 2005-ben ezzel a modellel indult el a sorozatgyártás a Hyundai új amerikai üzemében. A gyönyörű 2011-es modell után a jelenlegi hetedik generáció konzervatívabb megjelenésével 2014-ben, a New Yorki Autószalonon mutatkozott be, az új konnektoros változat pedig 2015-től volt kapható Amerika 10 államában is. Az eladások azonban visszaestek, ezért a Hyundai 2018-ra egy jelentős ráncfelvarrással igyekezett fellendíteni az autó iránti érdeklődést. 

Forrás: motortrend.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai is bevezetheti autóiban a fizetős funkciókat

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését