2021-től új terepjáró készül a török Hyundai gyárban


A Hyundai Motor törökországi autógyárában három év múlva egy vadonatúj terepjárómodell sorozatgyártását kezdik meg, amelyet exportra szánnak. 

A koreai Hyundai Motor törökországi Izmitben található Hyundai Assan gyáregysége hamarosan megkezdi a felkészülést egy vadonatúj modellre. Ahogyan arról már korábban is szó volt, az új típus egy SUV modell lesz, amelynek bevezetését ugyan már bejelentették, ám az autó egyelőre még fejlesztés alatt áll. A helyben készülő többi modellhez hasonlóan ez az új terepjáró is elsődlegesen exportra készül majd 2021-től.    

Ali Kibar, a Hyundai Assan elnöke elmondta, hogy az új modell gyártásáról szóló döntés megszületett, amit maga Mong-koo Chung, a Hyundai Motor elnöke jelentett be Binali Yildirim miniszterelnöknek, amikor 2017 decemberében Koreába látogatott. Kibar volt az, aki legutóbbi nyilatkozatában azt is meghatározta,hogy az új SUV gyártása 2021-ben kezdődhet meg. „Ezzel a nálunk gyártott modellek száma az i10 és i20 mellett egy harmadik taggal is bővül” – tette hozzá.  


Kibar szerint az új modell az Indiában (és Oroszországban) gyártott Creta és a Koreában készülő Kona közé esik majd, utalva arra, hogy a jövőben Izmitben készülő új típus teljesen eltér majd a márka eddig megismert kisterepjáróitól. „ Az új modell gyártásához szükséges befektetés nagysága és a tervezett termelési mennyisége a megállapodás után kerül tisztázásra” – mondta Kibar.  

Ali Kibar beszélt az i10 és i20 modellekről is: „Még az idén megkezdjük a frissített i20 gyártását. Jövőre pedig érkezik az i10 új változata… Amikor aztán az új SUV termelése megkezdődik, a termelési mennyiségek kialakulnak. A kisterepjáró bevezetése miatt a i10és az i20 gyártási arányai változhatnak. Mindezek alapján a gyár termelési kapacitását igyekszünk kiegyensúlyozni és a kereslethez igazítani.”  

Forrás: milliyet.com.tr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei