A Hyundai megnyitotta Korea első részegység-tervező központját


A Hyundai csoport alkatrészgyártó részlege, a Hyundai Mobis „Dizájn Modell Műhely” néven megnyitotta vadonatúj autóalkatrész-tervező központját azért, hogy azzal a vállalat versenyképességét fokozza.     

A legmodernebb eszközökkel, köztük agyagmodell-készítő gépekkel és poralapú 3D nyomtatókkal ellátott központjával a Hyundai Mobis reméli, hogy olyan alkatrészeket és részegységeket tud tervezni és előállítani, amelyek harmonizálnak a járművekkel. „Úgy véljük, hogy a jobb terméktervezéssel és minőséggel a Hyundai Mobis versenyre kelhet a globális autóalkatrész-gyártókkal is.”    

A Hyundai Mobis 2,8 millió dollárt fektetett be legújabb 430 négyzetméteres központjába, amely a vállalat koreai Yonginban működő fejlesztőközpontjában kapott helyet. Ahhoz, hogy olyan részegységeket állítsanak elő, amelyek passzolnak a járművekhez, első körben egy modellt készítenek az adott autóról. Ez a várakozások szerint javítja a termékminőséget, illetve fejleszti a terméktervezők munkakörnyezetét is, hiszen ők eddig csak számítógépeken végezték a műveleteket.     

A vállalat arra is számít, hogy a 3D nyomtatók felhasználásával csökken az egyes termékek mintájának elkészítéséhez szükséges idő. Ezzel javíthatnak az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások minőségén is, de ezáltal a termelési költségek is csökkenhetnek. 

A Mobis arra is kitér, hogy a terméktervezésben betöltött aktív szerepével az új központ divatos formákat tud majd ajánlani ügyfelei számára. „Például a Hyundai Mobis egyik legfőbb termékei a fényszórók. A 3D nyomtatók segítségével különböző formájú lámpatesteket tudunk készíteni, amelyeket lehetőségként kínálunk ügyfeleink számára, hogy azok azt válasszák, amely a leginkább illeszkedik modelljükhöz.” – áll a közleményben.   

Forrás: koreaherald.comkoreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei