Még erősebb lehet a Hyundai i30 N Fastback változata


Téli teszten csípték el legutóbb a Hyundai i30 N Fastback változatát, amely a pletykák szerint nemcsak formájában,de teljesítményében is eltér majd a már bemutatott kompakt változattól.

Újabb fényképeken bukkant fel a Hyundai Motor készülő legújabb sportmodellje, az i30 elegáns Fastback modelljének N változata. A mérnökök éppen az új modell hidegtűrőképességeit vizsgálják a Mobis svédországi tesztbázisán. A várhatóan csak 2019-ben piacra kerülő nagyteljesítményű változat ugyan egyelőre vastag álcázást visel, annyi azonban mindenképpen látszik az autón, hogy a korábban bevezetett ötajtós kompakt formai megoldásait az elegáns kupéformával elegyítik.


A kompakt i30 N kialakítását örökölve a Fastback a Veloster N után immár a harmadik olyan modell lesz, amely a Hyundai sportos N részlegétől érkezik és az is bizonyos, hogy az új változat fejlesztését is a korábbi BMW M fejlesztési főnök, Albert Biermann felügyeli.A Fastback változatot azonban a hírek szerint az eddigieknél magasabbra kívánják pozicionálni, amit várhatóan egy erősebb, 300 lóerő körüli teljesítményű motorváltozat beépítésével érnek majd el. Ez pedig 25 lóerővel több, mint amit eddig az i30 N Performance csomagjával tudott.    


Egyelőre azonban kevés hivatalos információ látott napvilágot az új modellváltozatról, ám az új felvételek alapján az i30 N Fastback kissé felnőttesebb arányokat kapott. A remekül mutató könnyűfém keréktárcsák mögött vörös féknyergek rejtőznek, lejjebb húzták az oldalbetéteket, hátul pedig dupla kipufogóvégek virítanak, ezen kívül nem sok minden látszik az aerodinamikai csomagból. A hátsóról készült felvételeken azt is látni lehet, hogy az i30 N jellegzetes háromszög alakú, a felső légterelőbe integrált pótféklámpája itt a két kipufogó közé, a lökhárítóba költözött.


A rejtőzködő külső megjelenésből nem lehet következtetni, milyen technikai változásokat kap az új autó, ám tekintettel arra, hogy a Fastback is az i30 N kompaktjára épül, így az új Fastback N is nagyon hasonló technológiát kaphat. Lesznek adaptív lengéscsillapítók, a kormányzást, a rugózást és a felfüggesztést széles határok között egyénire lehet majd szabni. Mivel valószínűleg nagyobb teljesítménnyel rendelkezik majd, ezért az i30 N Fastback is biztosan megkapja a Hyundai új elektronikus differenciálzárját, amit eddig csak a Performance csomagos i30 N kapott meg.


Ezek mellett minden bizonnyal az i30 N Fastbackben is lesz rajtelektronika és fordulatszámillesztés, ami még élvezetesebbé teszi a sportos vezetést, valamint az N beállításban mindenki egyetlen gombnyomással előhívhatja a saját igényeire szabott dinamikai beállításait. 


Ahogyan a végleges specifikációt, úgy az i30 N Fastback árait sem lehet tudni, de mivel ez a változat növelt teljesítményt kap majd, így valószínűleg a vételára is igazodik majd ehhez, amikor 2019-ben megjelenik a Hyundai kínálatában.   

Forrás: evo.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei