Amerikába is megérkezett a Hyundai Kona elektromos változata


Miközben a Hyundai amerikai kereskedőihez épp mostanában érkeznek az első benzines Kona modellek, a vállalat a New Yorki Autószalonon bemutatta a típus teljesen elektromos változatát is.

A benzines Kona mellett a Hyundai még az idén a teljesen elektromos változatot is be kívánja vezetni az amerikai piacon. A Kona Electric a múlt héten a 2018-as New Yorki Autószalonon tartotta észak-amerikai premierjét, amely külsejében jelentős mértékben hasonlít benzines társaira. Az elektromos Kona európai kiviteléhez hasonlóan az amerikai változat is mindössze apróbb részleteiben tér el: zárt hűtőmaszk és eltérő felnik árulkodnak az autó villanyhajtásáról.   


Az Ioniq után a Hyundai első elektromos kisterepjárója csak egyféle akkumulátorpakkal kerül forgalomba Amerikában. Az új Kona Electric amerikai változata így tekintélyes 250 mérföldes, azaz 402 kilométeres hatótávval rendelkezik a 64 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátorának köszönhetően. Ez éppen 12 mérfölddel több, mint amit a Chevrolet Bolt EV tud és 30 mérfölddel több a Tesla Model 3. Az új Nissan Leafet pedig 99 mérfölddel veri. A maximális teljesítmény 201 lóerő, a forgatónyomaték 394 Nm.


A Hyundai Kona Electric első példányai 2018 utolsó negyedévében érkeznek meg első amerikai vásárlóikhoz, akik Kaliforniában laknak, hiszen első körben csak ott lesz elérhető ez a modell. Más olyan államokban, ahol a környezetbarát modellekre fókuszálnak, csak ezek után lesz kapható az autó. Az autó árát az amerikai képviselet sem árulta el eddig.


„Az új Kona Electric crossover modellünk egy stílusos és gazdaságos kompakt kisterepjáró, amit olyan vásárlók számára készítettünk, akik a tekintélyes hatótávot a környezetbarát aktív életmóddal párosítanák” – mondta Mike O’”Brien, a Hyundai Motort America terméktervezési alelnöke. „Biztosak vagyunk benne, hogy az autó kimagasló hatótávjával, vonzó megjelenésével, csúcstechnológiájú kapcsoládási lehetőségeivel és kategóriaelső biztonsági felszerelésével új mércét állít fel az elektromos működésű kompakt kisterepjárók szegmensében.”


Természetesen a Kona Electric is megkapja mindazt a kényeli és biztonsági ellátmányt, amit a típus benzines változatai is. Az utastérben egy 7 colos digitális műszeregység kapott helyet, az első ülések pedig a fűtésen és hűtésen kívül nyolc irányban elektromosan állíthatóak. 

Forrás: motor1.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei