Megkezdődött a Hyundai Nexo értékesítése


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a rendkívül sikeres előrendelési időszakot követően megkezdték az új generációs üzemanyagcellás modell értékesítését Dél-Koreában.

A kiskereskedelmi értékesítés megkezdését megelőzően rendkívül széleskörű érdeklődés mutatkozott a Nexo iránt, amelynek eredményeként az előrendelés március 19 és 26 közötti időszakában az új modellre 1 061 megrendelés érkezett. Ebből csak az előrendelési időszak első napján 733 darab megrendelés érkezett. 


„Egy történelmi jelentőségű napnak vagyunk most tanúi, amikor az üzemanyagcellás technológia nagy mennyiségben kerül forgalomba” – mondta Byung Kwon Rhim, a Hyundai Motor globális működési részlegének alelnöke. „Ezzel a pozitív kezdettel a világpiacon is folytatni fogjuk az újonnan kialakuló üzemanyagcellás járműpiac támogatását.” 


Ugyanezen a napon a Hyundai a koreai Ulsan és Gwangju városi önkormányzatai részére átadta a Nexo első példányait is. Ulsanban az átadási ceremónia a Hidrogén házban zajlott, amit a város a Hyundai Motorral közösen hozott létre, míg Gwangjuban az újonnan megnyitott DongGok  hidrogéntöltő állomáson történt az átadás. Az átadási ünnepségen mindkét város szándékát fejezte ki a hidrogén töltőhálózat fejlesztésére, míg a Hyundai azt is bejelentette, hogy a 12 tagból álló hidrogén töltőállomások száma az idei év végére 36-ra emelkedik Koreában. 


A Nexo modell olyan nagy teljesítményű szűrővel van felszerelve, amely képes a levegőt megtisztítani és a szálló port eltávolítani. A Hyundai közleménye szerint ezer darab Nexo forgalomba állításával összesen kétezer dízelmotoros autó szálló por kibocsátását képesek eltűntetni,vagyis egy ekkora flotta ugyanazt a hatást éri el,mint 60 ezer fa. Az emissziómentes jármű öt perces feltankolását követően 609 kilométert képes megtenni. 


A Hyundai Motor az átadáshoz kapcsolódóan újabb garancia-feltételeket jelentett be az üzemanyagcellás modellek további elterjedése érdekében. A vállalat mostantól 10 év vagy 160 ezer kilométerig érvényes garanciát vállal az üzemanyagcellás rendszer elemeiére azért, hogy biztosítsa ügyfeleit a Koreában értékesített üzemanyagcellás autók tartósságáról és megbízhatóságáról. A Hyundai azt is bejelentette, hogy a Koreában működő 22 tagból álló teljes szervízhálózatában biztosította a megfelelő személyi és tárgyi feltételeket a Nexo modell teljes körű szervizeléséhez.   


A Nexo üzemanyagcellás modell Modern alapfelszereltségű változatának indulóára 68,9 millió won (kb. 16,2 mFt), míg a Premium változat ára 72,2 millió won(kb. 16,9 mFt). A központi kormányzat üzemanyagcellás járművekre igénybe vehető 22,5 millió wonos (kb. 5,3 mFt) támogatási összegét a helyi önkormányzatok további 10 és 12,5 millió won (kb. 2,3 és 2,9 mFt) közötti összeggel egészíthetik ki, vagyis a Nexora igénybe vehető támogatás elérheti a 35 millió wont (kb. 8,2 mFt) is. Így a Hyundai Nexo végső fogyasztói ára az alap Modern változatban 33,9 millió won (kb. 7,9 mFt), míg a Premium változaté 37,2 millió won (kb. 8,7 mFt).  

Forrás: hyundai.comyonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei