A Nürburgringen vetkőzött a Hyundai új méregzsákja


A Kona N prototípusa után most a Hyundai sportrészlegének másik idei újdonsága, az új i20 N is nekivetkőzött, hogy a versenypályán tudása mellett alakját is megmutassa.

Nagyobb testvérét, a Hyundai i30 N modellt követve az i20 N is sokkal sportosabb és lendületesebb karaktert kap, mint a hagyományos változatok. Ugyan az autó még mindig álcázva van, a sportos kiegészítőket ezúttal alig tudták eltakarni. Ott a hatalmas hátsó tetőszárny, az első lökhárítóba új légbeömlők kerültek, öblösebb kipufogóvég és diffúzor is. A nagyobb méretű könnyűfém felnik mögött vaskosabb fékek is helyet kaptak, amik a végleges változaton valósznűleg ugyanolyan vörös féknyergeket kapnak, mint az i30 N-en.


Belül sportülésekre, vaskosabb kormánykerékre és akár a normál kivitelekben megjelent 10,25 colos digitális műszeregységre is számíthatunk, amely akár az i30 N függőlegeen álló mutatós műszereit is valósághűen imitálhatja. A középső, szintén 10,25 colos méretarányú érintőkijelzőn pedig a navigáción és a médián túl a sportos kiegészítők és beállítások is megjeleníthetőek lesznek, akárcsak az i30 N esetén. 


A korábban nyilvánosságra hozott előzetes videóban a Hyundai ralipilótája, Thierry Neuville egy svédországi tó jegén együtt vezette az i20 N prototípusát az i20 WRC változatával és egy közel 400 lóerős tanulmányautóval. Sajnos az előzetesben csak néhány vágőkép erejéig látható i20 N technikai adatairól továbbra sem lehet tudni semmit, de a hangja az i30 N-hez nagyon hasonló volt. Ezek alapján az új kis méregzsák egyes feltételezések szerint akár az i30 N-ben is használt 2.0 literes turbómotort is megkaphatja, ám a 250 lóerős teljesítményt visszább vehetik. Persze az is lehet, hogy maradnak a Hyundai 1.6-os T-GDI motorjánál, amit 200 lóerő feletti teljesítményre piszkálnak fel.  


Ami viszont biztos, hogy a motor az összes i20 N első kerekeit hajtja meg és a megfelelő tapadáshoz és erőátvitelhez az elektronikus differenciálzár is elérhető lesz a típushoz. Az i20 hagyományos változatai háromhengeres benzinmotorjuk mellé opcióként lágyhibrid rendszert is kínálnak, ami a környezetvédelem jegyében akár az N változatokban is megjelenhet. 


Ahhoz, hogy az új Hyundai i20 N a Ford Fiesta ST és a Volkswagen Polo GTi méltó riválisa legyen, az autónak minimum 200 lóerős teljesítményszintre és az ehhez kapcsolódó 7 másodperc alatti 0-100-as gyorsulásra és 230 km/órás végsebességre lesz szüksége. És ahogy a Hyundai N részlegének mérnökeit ismerjük, akár adaptív futóműbeállításra, fordulatszám-megtartó rendszerre és visszadurrogó kipufogóra is számítani lehet.  


Az új i20 N bemutatásának időpontját még nem közölték, a Hyundai képviselői csak annyit mondtak, hamarosan érkezik. Az előrehaladott országúti és versenypályás tesztprogram alaján a Hyundai valószínűleg a következő hónapokban már bemutatja az autót, amit várhatóan a jövő év elején kezdenek forgalmazni Európában. 

Forrás: carbuyer.co.uk

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei