Hazájukban is keresettek a Hyundai környezetbarát autói


A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy környezetbarát (hibrid, plug-in hibrid, elektromos és üzemanyagcellás) járműveinek hazai eladásai 36 százalékot emelkedtek. 

Dél-Korea legnagyobb autógyártójának közleménye szerint a vállalat összesen 67 798 környezetkímélő autót értékesített június végéig, ami 36,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban elért eredményüket.  Ezen belül a Hyundai 37 697 darabos eladási eredményéve 29,3, míg a Kia 30 101 darabjával 45,9 százalékkal múlta felül a 2019 első féléves eredményét. A Hyundai Motor képviselője szerint az olyan új modellek, mint a Dél-Koreában csak idén bevezetett Kona Hybrid jelentősen hozzájárultak a növekedéshez, miközben egyetlen új elektromos modell sem mutatkozott be.    


A környezetbarát járművek között a hibridekből és a konnektoros hibridekből 53 ezer darab kelt el idén január és június között, ami az előző évhez képest 53,3 százalékos bővülést jelent. Ezzel a hibridek az autógyártó környezetbarát értékesítési eredményének 76,2 százalékát teszik ki. Emellett a legnagyobb növekedést az üzemanyagcellás járművek érték el, amelyek eredménye 69 százalékos növekedéssel 2 612 darabra emelkedett. A tisztán elektromos modellekből a tavalyinál 11 százalékkal több, 13 950 darab fogyott Dél-Koreában. 


A népszerűségi ranglista élén 16 885 darabbal a Hyundai Grandeur hibrid áll, amit a Kia Niro 10 082 darabszámmal követ. Ezt a Kia Sorento (6 796 db), a K7 (5 547 db), a Hyundai Sonata (4 891 db) és a Kia K5 (3 797 db) modellek követik a rangsorban. A típusok közül a Sonata Hybrid mutatta a legnagyobb növekedést, hiszen a tavalyi 1 227 darab után négyszer annyi, 4 891 példány talált gazdára.


A koreaiak eközben egyre kevesebb villanyautót vásárolnak. A piaci adatok alapján a villanyautók, köztük a Hyundai Kona Electric eladásai 46,2 százalékkal 7 697 darabra zuhantak vissza. A Chevrolet Boltból 23,5 százalékkal kevesebb kelt el, mint egy éve, a Renault-Samsung Motors SM3 ZE modelljéből pedig mindössze 457 darabot vásároltak az idei év első felében.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei