Újra találkozott a Hyundai és a Samsung vezére


Dél-Korea két legerősebb üzleti csoportjaként a Hyundai Motor és a Samsung vezérei a májusi első találkozó után most ismét találkoztak, hogy a jövő mobilitási technológiáinak együttműködési lehetőségeit megvitassák. 

Két hónappal ezelőtt, idén májusban Jae-yong Lee, a Samsung vezére vendégül látta Eui-sun Chungot, a Hyundai Motor ügyvezetőjét, a találkozón elsősorban az elektromos járművek terén lehetséges együttműködést vitatták meg, a Samsung pedig bemutatta Chungnak az akkutechnológiájuk legújabb fejlesztéseit, köztük a szilárdtest-akkukat. A megbeszélést követően bejelentették, hogy a Samsung akkumulátorokat fog szállítani a Hyundai villanyautóihoz, valamint Exynos chipseteket is biztosít a koreai autógyártó összekapcsolt autóihoz. Most a két vezető ismét találkozott, hogy a mobilitási szegmens mélyebb szintű együttműködéseiről egyeztessen. 


Amíg az első találkozóra a Samsung SDI koreai Chenonban található akkugyárában került sor, addig a mostani egyeztetést a Hyundai csoport központi Namyang fejlesztőközpontjában tartották meg. A létesítmény, ahol több mint 14 ezer ember dolgozik, a Hyundai jövőbeli mobilitási technológiáinak bölcsőjeként működik, amelynek 1995-ös megnyitása óta ez volt az első alkalom, hogy egy másik koreai konglomerátum vezetője meglátogatott. Lee elnök mellett a látogatáson részt vett Sung-woo Hwang, a Samsung fejlett technológiai intézetének elnöke, Young-hyun Jun, a Samsung SDi vezetője, In-yup Kang, a System LSI elnöke és Ki-nam Kim, a Samsung félvezetőgyártó vállalatának alelnöke is.   

A találkozó során a Samsung vezetőit beavatták a Hyundai mobilitási és robotikai területén várható jövőbeli termékeinek és technológiának részleteibe. Lee és a többi vezető ezt követően kipróbálhatták a Hyundai önvezető és üzemanyagcellás járműveit is. Mindezek alapján a találkozót követően olyan találgatások kaptak szárnyra, hogy a Samsung tovább terjeszkedhet az autóiparban. A koreai vállalat még 2016-ban vásárolta fel a Harman International vállalatot azért, hogy általa beléphessen az összekapcsolt járművek piacára. 


"A Harman felvásárlását is beleértve Lee hatalmas erőfeszítéseket tett arra, hogy megerősítse a Samsung autóipari részegységgyártó üzletágát, amely az autóipari félvezetőktől a képfelismerő szenzorokon és a kijelzőkön keresztül az audiorendszerekig számos területet ölel fel" – mondta a Samsung egyik képviselője. 

A Samsung arra törekszik, hogy az összekapcsolt járműmegoldásait (a Bixbyhez hasonlóan) mesterséges intelligenciával, ultranagy felbontású kameraszenzorokkal, Exynos chipsetekkel és 5G/6G kapcsolódási képességekkel lássa el. A Hyundai Motor pedig azt tűzte ki célul, hogy 2025-ig 44 környezetbarát modellt, köztük 23 tisztán elektromos meghajtású járművet mutat be, amelyből ugyanekkor már évente 1 millió darabot szeretne értékesíteni, így ha a Samsung kap megrendelést ezekehez az elektromos autókhoz, az mindkét vállalat számára gyümölcsöző együttműködés lehet. 


"Nagyon izgalmas lenne látni, ahogy a környezetbarát járműtechnológia összehozza a dél-koreai nagyvállalatokat, akik együttműködnek a jövőbeli energiák, így a hidrogén és az akkumulátoros mobilitás területén is – mondta egy iparági szakértő.

A Hyundai Motor első új generációs villanyautója az NE kódnéven fejlesztett modell lesz, amely már a csoport vadonatúj, kifejezetten elektromos modellek számára kifejlesztett E-GMP moduláris padlólemezre fog épülni. A jövő év elején bemutatkozó új modell 800 voltos töltési képességével, 20 percen belüli villámtöltési képességeivel és 450 kilométeres hatótávjával minőségi változást fog jelenteni a villanyautók terén. Az NE modellhez a Samsung SDI kétféle, 58 és 73 kWh kapacitású akkucsomagot szállít.  

Forrás: sammobile.com, donga.com, pulsenews.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei