Dél-Koreában bemutatkozott az új Hyundai Santa Fe


A Hyundai Motor Dél-Koreában megkezdte a nagyobb, okosabb frissített Santa Fe hobbiterepjáró értékesítését, amelynek keretében az autó legfontosabb műszaki paramétereit és felszereltségét is nyilvánosságra hozták. 

A most bevezetésre kerülő új Santa Fe a 2018. óta kapható negyedik generációs modell erősen frissített változatának tekinthető. A Hyundai modellkínálatában az új Santa Fe az első olyan hobbiterepjáró, amit a vállalat vadonatúj, harmadik generációs platformjára építenek. Ez az új padlólemez nagymértékben hozzájárul az autó teljesítményének, kezelhetőségének, biztonságosságának és gazdaságosságának javításához. 


„Az új Santa Fe jelentős mérföldkövet jelent a Hyundai történetében” – mondta Thomas Schemera, a Hyundai Motor ügyvezető alelnöke és termékrészlegének vezetője. „Egy új platformon, új erőátviteli rendszerekkel és új technológiákkal tisztább, agilisabb és hatékonyabb, mint valaha. Az új Santa Fe bevezetésével a teljes hobbiterepjáró-kínálatunk villamosított változatban is elérhető lesz, a 48 voltos lágyhibrid megoldásoktól az üzemanyagcelláig." 


A különböző bemeneti légfüggönyök alkalmazásával a tervezők javítani tudtak a kerekek körüli légáramlatokon. Ezenkívül az új platform hatékony alsó burkolatának köszönhetően a jármű alatti aerodinamikai erőhatások jelentősen csökkenni tudtak. A nehezebb felszerelések alacsonyabb elhelyezkedése javítja a jármű stabilitását, amely jótékony hatással volt a súlypontra is. Az aerodinamikát úgy fejlesztették tovább, hogy a levegő ellenállást minimálisra csökkentsék és ezzel kiváló üzemanyag-hatékonyságot, teljesítményt és vezetési élményt biztosítsanak.


A kormánykarok rögzített pontjai az első kerekek középpontjához közelebb kerültek, lehetővé téve az agilisabb kezelhetőséget. Eközben a zajok és rezgések szintjét a rezgésérzékeny alkatrészek megerősített hangelnyelő rendszerei hatékonyan csökkentik. Az új platform a műszaki fejlesztéseknek köszönhetően az ütközésbiztonság jelentős javulását is magával hozta. A többszörös teherbírású szerkezet, a meleg sajtolás és az ultranagy szakítószilárdságú acéllemez integrációja révén a platform lehetővé teszi az autó számára, hogy jobban elnyelje az ütközés esetén keletkező erőhatásokat, és ezzel egyidejűleg minimalizálja a az utastér deformációját.


A kényelme és tágassága miatt régóta dicsért Santa Fe a platform módosításainak köszönhetően az új villamosított hajtásláncok ellenére elődjénél is több helyet kínál, A 4 785 mm-es teljes hossz (+15 mm), az 1 900 mm-es szélesség  (+10 mm) és az 1 685 mm-es (+5 mm) magasság megnövekedett az elődhöz képest, miközben a 2 765 mm-es tengelytáv változatlan maradt. 


Az új platform intelligens elrendezése azt jelenti, hogy az akkumulátor a hibrid változatban az utasülés alatt, a plug-in hibrid változatban pedig a vezető- és utasülés alatt helyezkedik el anélkül, hogy befolyásolná az utastér vagy a csomagtartó méreteit. A platformváltás eredményeként az új Santa Fe hátsó lábtere a középső üléssorban további három centiméterrel, a harmadik üléssorban pedig további négy centiméterrel növekedett. A csomagtartó kapacitása az ötüléses változatban 9 literrel, összesen 634 literesre bővült, míg a hétüléses változat kapacitása 24 literrel, összesen 571 literre nőtt. A második sor üléseinek előretolásával és függőleges helyzetbe állításával az ötüléses modell kapacitása 12 literrel, összesen 831 literesre növelhető, ami 782 litert jelent a hétüléses változatnál.



Az új Santa Fe az első olyan Hyundai modell, amely az új „Smartstream” hibrid és plug-in hibrid hajtáslánccal kerül értékesítésre. Az új Santa Fe a bevezetéstől kezdődően elérhető hibrid változata, egy új 1,6 literes T-GDi „Smartstream” benzinmotorból és egy 60 lóerős (44,2 kW) villanymotorból áll, amelyet egy 1,49 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátor lát el energiával. A hibrid két- vagy összkerékhajtással egyaránt kapható lesz. A rendszer kombinált teljesítménye 230 lóerő, maximális nyomatéka 350 Nm, amely alacsony kibocsátást kínál anélkül, hogy a vezetési élményt veszélybe sodorná.


A plug-in hibrid verzió, amelyet 2021 elejétől lehet rendelni, ugyanazzal az 1,6 literes T-GDi „Smartstream” benzinmotorral érkezik, egy 90 lóerős (66,9 kW) villanymotorral párosítva, amelynek teljesítménye egy 13,8 kWh kapacitású lítium polimer akkumulátorból érkezik. Ez a változat kizárólag összkerékhajtással lesz kapható. A Santa Fe plug-in hibrid összteljesítménye 265 lóerő, maximális nyomatéka pedig 350 Nm. Mind a hibrid, mind a plug-in hibrid hajtásláncok egy újonnan kifejlesztett hatfokozatú automatikus sebességváltóval (6AT) kaphatók. 


Az új 1,6 literes T-GDi „Smartstream” motor egyben az első olyan erőforrás, amely a Hyundai új folyamatosan változtatható szelepvezérlési (CVVD) technológiáját alkalmazza és az üzemanyag-hatékonyság további optimalizálása érdekében alacsony nyomású kipufogógáz-visszavezető rendszerrel (LP EGR) is rendelkezik. A rendszer a vezetési körülmények figyelembevételével szabályozza a szelepek nyitásának és bezárásának időtartamát, javítva ezzel a teljesítményt, az üzemanyag-hatékonyságot és a károsanyag-kibocsátást.


Az LP EGR rendszer a motor által már elégetett gáz egy részét visszajuttatja az égéskamrába, hűtési hatást vált ki és ezzel csökkenti a nitrogén-oxidok kibocsátását. Az 1,6 T-GDi egy olyan alacsony nyomású rendszert is tartalmaz, amely az elégetett kibocsátott gázt a turbófeltöltő kompresszorának elülső része felé irányítja, nem pedig a szívórendszer felé, hogy ezzel nagy terhelés mellett növelje a motor hatékonyságát.


Alternatív megoldásként a vásárlók egy új 2,2 literes „Smartstream” dízelmotort is választhatnak, amely a korábbiaknál jobb üzemanyag-hatékonyságot és magasabb teljesítményt kínál. A korábbi motorgenerációkhoz képest az új motorblokk vas helyett alumíniumból készül, ami 19,5 kg súlycsökkentést eredményezett. A motor különböző elemeit továbbfejlesztették, például a vezérműtengelyt, hogy csökkentsék a belső súrlódást és javítsák az általános üzemanyag-hatékonyságot. Ezenkívül a motort új 2 200 báros befecskendező rendszerrel látták el, ezáltal javítva a motor teljesítményét. A négyhengeres motor 202 lóerőt és 440 Nm nyomatékot ad le,  két- vagy négykerék-meghajtással is kapható.


Az új motort egy újonnan kifejlesztett 8 fokozatú olajos duplakuplungos váltóval (8DCT) kombinálták, amely a hagyományos automata sebességváltó sima váltási tulajdonságait kínálja, miközben növelik a hatékonyságot. A 7 fokozatú duplakuplungos sebességváltókkal összehasonlítva az optimális váltóhűtési teljesítménynek köszönhetően a maximális nyomatékkapacitás 58 százalékkal nagyobb, amelyet a speciális kenéshez szükséges elektromos olajszivattyú támogat. A nagy hatékonyságú hidraulikus vezérlőrendszer igény szerinti vezérlésen alapuló elektromos olajszivattyúból és egy akkumulátorból áll. Az üzemanyag-hatékonyság a csökkentett motorveszteség és a megnövekedett hidraulikus hatékonyság révén a 8 fokozatú automatikus sebességváltó modellekkel összehasonlítva 3 százalékkal javult. Az új 8DCT dinamikusabb vezetési élményt nyújt és a hatfokozatú manuális váltókhoz képest akár 6 százalékkal jobb gyorsulási képességet biztosít.


Az előző generációhoz hasonlóan az új Santa Fe a Hyundai saját fejlesztésű HTRAC összkerékhajtási technológiáját is megkapta. A HTRAC a „Hyundai” és a „tapadás” szavak kombinációja, a technológia célja az agilis kezelhetőség és a kerék tapadásától és a jármű sebességétől függően a jobb nyomaték elérése. Az új Santa Fe első alkalommal kapott egy Terep üzemmód választógombot: a középkonzolon található vezérlőgombbal a vezető kényelmesen válthat a különböző meghajtási módok között. A különböző hajtásmódok a jülönféle helyzetekhez alkalmazkodva optimalizálják a vezetési teljesítményt és a HTRAC beállításait. Ez a funkció a homok, hó és sár egyedi vezetési üzemmódjait is tartalmazza, valamint az eco, a sport és a comfort vezetési módokat is. Egy kiegészítő opció, az intelligens vezetési mód azt jelenti, hogy az autó automatikusan felismeri a vezetési stílust és kiválaszt egy üzemmódot, így a vezetőnek ezzel nem kell törődnie.


A különféle meghajtási üzemmódok és a HTRAC kombinációja javítja a gyorsulást, a stabilitást és az üzemanyag-hatékonyságot. Olyan útfelületeken, mint például hó, kavics és iszap, a jobb kanyarodási teljesítmény érdekében a rendszer növeli a tapadást. Csúszós körülmények között az erő automatikusan megoszlik mind a négy kerék között. Sport módban a HTRAC jobb gyorsulást tesz lehetővé azáltal, hogy a hátsó kerekekre osztott nyomatékot akár 50 százalékra növeli. Comfort üzemmódban javítja a stabilitást azáltal, hogy akár 35 százalék nyomatékot oszt el a hátsó kerekekre, míg Eco módban a rendszer az elsőkerék-hajtás segítségével javítja az üzemanyag-hatékonyságot.


Az új prémium technológia, különös tekintettel a kényelemre és a funkcionalitásra, az új Santa Fe modellt osztályának élére helyezi. Az új digitális műszeregység és a központi szélesvásznú érintőképernyőn kívül az új Santa Fe a legkorszerűbb Hyundai Bluelink telematikával és csatlakoztatott autószolgáltatásokkal is fel van szerelve. A Bluelink alkalmazás segítségével az ügyfelek megtalálhatják autóikat, távolról lezárhatják és kinyithatják a járművet, vagy megtekinthetik a jármű jellemzőit, például az üzemanyagszintet. A Hyundai LIVE Services valós idejű forgalmi információkat, parkolási frissítéseket, benzinkutak helyét, azok árait, valamint az időjárási információkat is tartalmazza. Az úticélokat vagy az érdekes pontokat az alkalmazás elküldheti az autó navigációs rendszerére. Ha a vezetőknek az úticéltól számított 200 métertől 2 kilométer sugarú körben le kell parkolniuk autójukkal, akkor aktiválható a Last Mile navigáció, hogy a navigáció folytathassa az útmutatást a sofőr okostelefonján a Bluelink alkalmazásban.


Az Apple CarPlay és az Android Auto, amelyeket a Display Audio-val kombinálva mostantól vezeték nélkül kínálnak, lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy tükrözzék iOS és Android okostelefonjaik funkcióit. A középkonzol vezeték nélküli töltőpadját is továbbfejlesztették, amely akár 15 wattos teljesítményével gyorsabb töltést tesz lehetővé. Ezenkívül egy USB töltőport is elérhető a hátsó utasok számára. Az intelligens hangfelismerés fokozza a személyre szabás lehetőségeit. A shift-by-wire nyomógombos sebességváltó még könnyebbé teszi a vezető számára a fokozatok kiválasztását.


Akárcsak az eddigi modellnél, az új Santa Fe is fel van szerelve egy teljes Head-up kijelzővel (HUD), amely a fontosabb információkat közvetlenül a szélvédőre vetíti. Ez lehetővé teszi a vezető számára a fontos információk elérését, ideértve a sebességet, a navigációt, az üzemanyagszintet és a biztonsági figyelmeztetéseket, miközben szemét továbbra is az úton tartja. A nyolc colos vetítésméret és a megvilágítás, több mint 10 000 kandelát négyzetméteren garantálja az optimális láthatóságot, még rosszabb világítási körülmények között is, a magasság és a szög pedig a vezető igényeihez igazodva állítható.


Az új Santa Fe a Hyundai SmartSense átfogó aktív biztonsági csomagját is megkapta, amellyel megfelel a legszigorúbb európai biztonsági előírásoknak. Az új Santa Fe első alkalommal kapta meg az Autópálya Vezetésasszisztens (HDA) rendszert, amely a sávkövető rendszer (LFA) és az intelligens sebességtartó automatika kombinációja és az érzékelőket, valamint a térképadatokat használja a biztonságos vezetéstámogatáshoz, illetve a sebesség automatikus beállításához. A kormányon található dedikált kapcsoló lehetővé teszi a vezető számára, hogy egyetlen kattintással aktiválja a HDA-t.


További új fejlesztés a hátsó parkolási ütközés-elkerülési rendszer (PCA), amely hátramenetben a tolatókamerát és a hátsó ultrahangos érzékelőket használja az akadályok észlelésére, figyelmeztetést ad és szükség esetén a fékeket is használja az ütközés elkerülése érdekében. A Távirányítható intelligens parkolási asszisztens (RSPA) lehetővé teszi a sofőr számára, hogy az új Santa Fét a kulcs segítségével előre vagy hátra mozgassa anélkül, hogy az autóban ülne. Egyéb funkciók közé tartozik a frontális ütközés-elkerülő rendszer (FCA), a holttér-figyelmeztetés (BCW), a holttér ütközés-elkerülési rendszer (BCA), a biztonságos kiszállási asszisztens (SEA), a holttérfigyelő monitor (BVM), a sávkövető rendszer (LFA) és hátsó keresztirányú ütközés-elkerülési rendszer (RCCA).


Az új Hyundai Santa Fe a 2.2 literes CRDi motorral és a legalacsonyabb Premium felszereltséggel 31,2 millió vonba (kb. 8,2 mFt) kerül Dél-Koreában, míg a legdrágább Calligraphy változat ára 39,8 millió von (kb. 10,5 mFt). A modell európai bevezetése ősztől várható. 


Forrás: hyundai.newskoreaherald.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei