Mégsem készül N változat az új Hyundai Tucsonból?


A korábbi értesülésekkel ellentétben most úgy tűnik, a Hyundai ugyan nem készít a Tucsonból N szériás sportmodellt, ám a sportos N Line változat így is a paletta legerősebb benzinesét kapja.

A Hyundai Motor továbbra is gőzerővel készül az új Tucson generáció bemutatására és ennek megfelelően az új modell prototípusai a világ számos pontján felbukkannak. Legutóbb már Dubaiban is sikerült lefényképezni egy alig álcázott tesztpéldányt, amelyen a Grandeur limuzinhoz hasonló, a hűtőmaszk elemeibe LED fényforrásokat integrált frontrész is megfigyelhető.


Az autó hátsó megjelenése sem lesz szokványos, hiszen a Tucson függőleges karmokat mintázó hátsó lámpaidomait felül egy vékony LED csík köti majd össze. Egy másik, Dél-Koreában elcsípett friss kémfotón az is megfigyelhető, hogy az új Tucson hátsó márkajelzése feljebb költözik és mostantó a hátsó üvegen kap majd helyet.


A belső térről számos kémfotó és legutóbb egy hivatalosnak tűnő rajz is készült már, amely szintén nem az eddig megszokott sémákat követi. A műszerfal tetejére helyezett tabletszerű érintőkijelző eltűnik, helyére hagyományosabb, a középkonzolba süllyesztett olyan méretes panelt használnak, mint amit legutóbb az indiai második generációs Creta kisterepjárón. Emellett a műszeregység akár digitális is lehet, ami (ha hinni lehet a rajznak) mindössze egy tabletszerű képződmény lesz.


A pletykák szerint már korábban is szó volt arról, hogy a Hyundai az új Tucson generációban bemutatja új fejlesztésű 2.5 literes turbófeltöltős benzinmotorját. Ez az információ továbbra is tartja magát, azonban időközben olyn információk is napvilágot láttak, hogy az autóhoz nem készül kemény N sportverzió, így ezt a motort valószínűleg a sportos N Line kivitel kaphatja meg. Ebben a változatában az N Line a 290 lóerős motorjával a Tucson paletta legerősebb tagja lehet.


Az új Tucson a csúcsbenzines mellett egy új fejesztésű 1.6 literes Smartstream T-GDI turbómotorral is választható lesz, ami várhatóan ugyanúgy 180 lóerős lesz, mint a Sonata Sport változatában. Ez az erőforrás lesz az alapja a Santa Fében (és a Kia Sorentoban) már bemutatott hibridnek, ami 230 lóerős lesz. Ezenkívül egy továbbfejlesztett 2.0 literes CRDi dízelmotor is rendelhető lesz. Arról nincs szó, hogy az eddigi 1.6-os szívóbenzines a kínálat része marad, vagy sem.  


A Hyundai legújabb fejlesztésű harmadik generációs platformjára épülő és így biztonságosabb, fejlettebb, tisztább új Tucson bemutatására nyár végén, vagy ősz elején számíthatunk.  

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei