A Hyundai repülő járműpalettát tervez

Dél-Korea legnagyobb autógyártója fokozza városi légijármű-mobilitási (UAM) törekvéseit, amelynek keretei között egy évtizeden belül többféle légi járműből álló modellpalettával jelenne meg a nagyvárosok egén. 

A Hyundai Motor Group olyan repülő modelleket fejleszt, amelyek városi környezetben öt vagy hat személyt tudnak szállítani, valamint egy nagyobb változatot is tervez, amely a városok között repülne. Erről Jaiwon Shin, a Hyundai csoport városi légi mobilitási részlegének vezetője beszélt nemrég egy interjúban, ahol azt is elárulta, a vállalat körülbelül 2028-ban lépne piacra járműveivel. „Azok az emberek, akik mindig dugóban ültek eddig, megtapasztalhatják, milyen kényelmes dolog légi járművel közlekedni. Ekkora várjuk, hogy az eziránti kereslet megugrik” – mondta Shin.   

A Hyundai az idei év elején megrendezett Las Vegasi Szórakoztató-elektronikai Szakkiállításon (CES) mutatta be az Uber Technologies vállalattal közösen fejlesztett repülő autó tanulmányát. Az autógyártó szerint ezeket a járműveket kezdetben az olyan személyszállítási szolgáltatók, mint pl. az Uber sofőrjei vezetnék, mielőtt 2035-re teljesen önvezetővé ne válnak. 

Shin azt is elárulta, néhány repülő jármű már akár 2023-ban is felbukkanhat, ám a Hyundai egyértelműen a 2028-as bevezetésre készül, amikorra az infrastruktúra már jobban kiépített lesz, illetve a közönség is tudatosabbá válik. Shin szerint ahhoz, hogy meggyőzze a korai vásárlókat, a Hyundai igyekszik a járművek költségét és zajszintjét csökkenteni, miközben a legfontosabb a biztonság megőrzése. A személyszállító mellett a Hyundai egy áruszállító változaton is dolgozik, amelynek Shin szerint a teherbírása 300 kilogrammos lesz. A vállalat egyelőre még nem döntötte el, hol gyártja és hol mutatja be elsőként ezeket a repülő járműveket. 

Az iparágnak és a döntéshozóknak az elkövetkező években olyan kérdésekkel kell megküzdeniük, mint pl. milyen pilótaengedély szükséges és hogyan lehet minimalizálni, vagy kiküszöbölni a balesetek lehetőségét. Új szabályrendszerek és infrastruktúrák kiépítésére is szükség van ahhoz, hogy ezek a járművek ne zavarják a repülőgépek vagy helikopterek forgalmát.  Amennyiben a szabályozási és biztonsági korlátozások megszületnek, számos repülő- és autógyártó, valamint startup vállalat szeretne repülő autóival és csomagszállító drónjaival betörni a szállítási ipar ezen területére. A Morgan Stanley elemzésének legpesszimistább becslése szerint is a piac értéke 2040-re akár a 615 milliárd dollárt is elérheti.  

Az Airbus, a Boeing és az olyan startup vállalatok, mint pl. a Lilium a jövőben a Hyundai versenytársaivá válhatnak ezen a piacon. Az A3 által fejlesztett Vahana légitaxi már 2018-ban teljesítette első tesztjeit, míg a Boeing prototípusa tavaly januárban szállt fel először. Az XPeng kínai villanyautó-gyártó nemrég mutatta be saját prototípusát, amely két személlyel képes 25 méter magasan lebegni.  

Shin azt is elmondta, a Hyundai előnyre tehet szert saját globális értékesítési hálózatára támaszkodva, amely a szolgáltatások mellett a megfelelő légijármű-ökoszisztéma infrastruktúrájának kiépítésében is segítséget nyújthatnak. Az autógyártáson túl a Hyundainál az alkatrészgyártás, az építőipar és a logisztikai is házon belül van. „Ha mindezen erőforrások rendelkezésre állnak, az elősegíti a piacok megnyitását számunkra" – mondta Shin. "Különbözünk a többi fejlesztőtől, akik csak az üzleti szempontokat vizsgálják."   

Az autógyártók tömeggyártási tapasztalatuk miatt is előnyben vannak a repülőgépgyártókkal szemben. Az Airbus vagy a Boeing átlagosan kevesebb, mint ezer repülőt gyártanak évente, míg az autógyártók akár milliós nagyságrendben lennének képesek szállítani. A légi járművek termelési kapacitása Shin jóslata szerint akár százezres nagyságrendű is lehet. „Mi nem az elsők akarunk lenni ezen a piacon” – magyarázta Shin. „Mi az elsők akarunk lenni a megfelelő termékkel.”

Forrás: bloomberg.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei