Red Dot díjat kaptak a Hyundai legújabb formatervei

A Hyundai Motor évtizedes márkafejlesztési erőfeszítéseinek eredményeként a Prophecy elektromos tanulmányautója elnyerte a Red Dot Design díját.

A Red Dot Award a világ egyik legrangosabb formatervezési díja, az iF Design Award és az International Design Excellence Awards (IDEA) mellett. A Red Dot minden évben kihirdeti a terméktervezés, a márka, valamint a kommunikáció és a tervezési koncepció nyerteseit. A Prophecy nyújtott tengelytávjával és rövid túlnyúlásaival idén a formatervezési tanulmányok Legjobbak legjobbika díját kapta meg. 

A tanulmányautó a Hyundai új generációs formatervezési irányzatát, az „Érzéki Sportosságot” képviseli, amelyet a járműtervezés négy alapvető eleme – az arányok, a felépítés, a stílus és a technológia – közötti összhang határoz meg. A Prophecy kilóg a sorból, mivel a kormánykereket joystickokra cserélték, amelyeket úgy terveztek, hogy a sofőr átvegye az irányítást, amikor az önvezető technológia nem érhető el. 

A Hyundai közleménye szerint a Prophecy a márka első olyan tanulmányautója, amely a legmagasabb szintű formatervezési díjat kapott. A Red Dot emellett a Hyundai 45 villanyautó-tanulmányát, valamint az üzemanyagcellás Neptune kamionját is a dizájntanulmány csoport győztesének választotta. 

„A Red Dot díjának elnyewrésével a zsűri a Prophecy és a 45 díjazásával a Hyundai villanyautó-tervezési jövőképét ismerték el” – mondta Sang-yup Lee, a Hyundai Globális Designközpontjának vezetője. „Szeretnénk erős érzelmi kapcsolatot kialakítani az emberek és az autók között, nagyobb értéket adva ügyfeleink mindennapjainak. A Neptune olyan, mint egy nagykövet, amely a Hyundai Motor következő generációs üzemanyagcellás technológiában elért csúcsteljesítményét és képességeit testesíti meg. Ez a globális hidrogén-mobilitási ipar vezetőjeként a Hyundai Motor elképzeléseit és vásárlói értékét képviseli.”

Forrás: en.yna.co.kr, hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei