Elektromos változattal frissült Kínában a Hyundai Mistra

A Hyundai Motor az idei Kantoni Autószalonra időzítve mutatta be középkategóriás Mistra limuzinjának frissített változatát, amelyhez a vásárlók immár nemcsak belsőégésű, de tisztán elektromos hajtásláncot is választhatnak. 

A koronavírus-járvány miatt ugyan számos híres nemzetközi autókiállítást (Genf, Párizs) töröltek, ám úgy tűnik, a Kantoni Autószalon idén is megnyitja kapuit, a Hyundai pedig ezt az alkalmat használta ki arra, hogy bemutassa legújabb limuzinját. A Mistra kifejezetten a kínai piac számára készült modell, amely eddig átlagos megjelenésével kevés figyelmet kapott. 

Ez azonban mostantól egyértelműen megváltozik, a Mistra továbbfejlesztett változata ugyanis stílusos középkategóriás modellként kerül piacra a jövő év elején. A karcsú vonalvezetésű limuzin egyértelműen legfeltűnőbb része a frontkialakítás, ahol a hatalmasra nőtt kaszkád hűtőmaszk két oldalán egy olyan szokatlan, kettéosztott lámpamegoldást alkalmaztak, ami leginkább az ix25/Creta modellekre emlékeztet. Hátul szintén az eddigiektől eltérő lámpakialakítást kapott az autó, amely a teljes csomagtéren végig húzódó vörös betétekkel a korábbinál lényegesen elegánsabbnak hat.    



Méretét tekintve az új Mistra 4 780 milliméter hosszú, 1 815 milliméter széles és 1 460 mm magas, miközben a tengelytávja 2 770 milliméter. Ezzel a Mistra a Hyundai több mint 10 tagot számláló kínai limuzinkínálatában egy picit kisebb, mint a Sonata, ám a vállalat közleménye szerint az autó a szegmensében legnagyobb térkínálattal rendelkezik.  

A külsővel együtt a Mistra belső kialakítása is jelentősen átalakult. A középkonzolra egy 12,3 colos multimédiás rendszer került, amivel látszólag szinte egybeépítve egy ugyanekkora méretű digitális műszeregységet építettek a szintén modernizált kormány mögé is. Újratervezték a középkonzol alsó részét is, a szokványos váltókart pedig „shift by wire” nyomógombokra cserélték. Rengeteget fejlődött az autó biztonsági ellátmánya is, amelybe olyan tételek is felkerültek, mint a frontális ütközéselkerülő rendszer, az autópályás vezetéstámogatás, a navigációalapú sebességtartó rendszer, a hátsó keresztirányú ütközéselkerülő rendszer és a 360 fokos kamerarendszer.

A megújult Mistra összesen háromféle hajtáslánccal lesz választható: a belépőszinten egy 1.8 literes 143 lóerős benzinmotor van 176 Nm nyomatékkal, de akik többre vágynak, azok az 1.5 literes T-GDI turbót is választhatják, ami 170 lóerő mellé 253 Nm nyomatékot termel. A belsőégésű motorok mellett a Hyundai most bemutatta a Mistra tiszán elektromos változatát is, amely a 184 lóerős teljesítményével és 310 Nm azonnali nyomatékával egyértelműen a kínálat csúcsát jelenti. A zárt hűtőmaszkos Mistra EV akkumulátora 56,4 kWh kapacitású, amellyel akár 520 kilométer is megtehető, a Hyundai szerint pedig villámtöltőn 30-ról 80 százalékra 40 perc alatt feltölthető.   

A Hyundai új Mistra modellje 2021 első negyedévében kerül piacra Kínában, így egyelőre árakat nem közöltek. A vállalat továbbra sem tervezi a modell Kínán kívüli forgalmazását. 

Forrás: carscoops.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei