Már a frissített Hyundai Kona Electric készül Nosovicében

A Hyundai Motor Manufacturing Czech a morva-sziléziai Nosovicében található gyártóüzeme alig egy héttel a világpremiert követően máris megkezdte a Kona electric modernizált változatának sorozatgyártását. 

A koreai Hyundai Motor idén tavasszal, márciusban elején kezdte meg a Kona Electric modell gyártását a vállalat sziléziai üzemében Ennek révén a Hyundai jelentősen tudta csökkenteni az új elektromos modell szállítási határidejét. Petr Michník, a Hyundai Motor Manufacturing Czach PR vezetője elmondta, hogy amíg néhány itt készülő modell termelése a koronavírus pandémia miatt korlátozott volt, addig a Kona termelése teljes kapacitáson zajlott. 

A Hyundai november közepén mutatta be a világnak a Kona Electric ráncfelvarrott változatát, amelynek sorozatgyártása már meg is kezdődött a vállalat csehországi gyáregységében. Az átdolgozott külsővel és progresszív technológiákkal felszerelt modell biztonsági felszereltsége is jelentősen javult a frissítés során. „A továbbfejlesztett modell az elektromos mobilitás puritánságának hangsúlyozására tisztább formavilágot kapott. A Nosovicében készülő Kona Electric kiválasztott európai piacok számára készül, a legnagyobb részük Németországba, Hollandiába, Norvégiába és Franciaországba került” – mondta Michník, aki azt is hozzátette, a gyár eddig csaknem 24 ezer darabot készített a Konából.  


A Hyundai nosovicei üzemében a két Kona Electric változatából továbbra is az erősebbiket gyártják. „Az autóban egy 150 kW-os, 204 lóerős villanymotor dolgozik, az akkumulátor kapacitása pedig 64 kWh, amivel a hivatalos hatótáv 484 kilométer” – mondta Michník. A korábbi változatnál 25 milliméterrel hosszabb Kona Electric új LED fényszóróit az oldalra kiterjedő formája még hangsúlyosabbá teszi. Az autó egy frissített Bluelink rendszert is kapott, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó a telefonjával vagy hangutasításokkal irányítsa az autó egyes funkcióit. A továbbfejlesztett biztonsági rendszerei között a hátsó keresztirányú ütközéselkerülő és a holttér-ütközéselkerülő rendszert is megtalálhatjuk. 

„A Hyundai nosovicei gyára további modellinnovációkra készül, a közeljövőben a nagyteljesítményű i30 N frissített változatának gyártását is megkezdjük” – mondta Michník, majd hozzátette, hogy a vállalat három hete kezdte meg a vadonatúj, negyedik generációs Tucson modell sorozatgyártását, amely modell a gyár termelésének nagyjából 70 százalékát tesz ki. 

A Hyundai Motor nosovicei gyártóüzeme a koreai autóóriás egyetlen összeszerelő üzeme, amely az Európai Unió területén található. A gyárban naponta nagyjából 1 400 új autó készül el, amelyből tavaly összesen 309 500 darab hagyta el a gyár területét. Itt készül a Hyundai Tucson, az i30 többféle változata, köztük a nagyteljesítményű N verzió, valamint a Kona Electric is. A leányvállalat 3 300 közvetlen alkalmazottjával tavaly az azt megelőző évinél 6,1 milliárd cseh koronával (kb 83,3 mrd Ft) kevesebb, 123,14 milliárd korona (kb. 1 682 milliárd Ft) bevételből 170 millió koronával (kb. 2,3 mrd Ft) több, 7,39 milliárd korona (kb. 100,9 mrd Ft) nyereséget tudott termelni.  

Forrás: ceskenoviny.cz

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei