Összecsukható autón dolgozik a Hyundai


A Hyundai olyan jármű szabadalmát nyújtotta be nemrég, amely néhány mozdulattal összecsukható.  

Bármekkora őrültségnek is hangzik, a Hyundai valóban egy összecsukható jármű terveit nyújtotta be a koreai szabadalomvédelmi hivatalhoz. A szabadalom ugyan csak most került nyilvánosságra, ám a Hyundai azt már 2014 végén benyújtotta a hatósághoz.


A rajzok alapján ez az összecsukható jármű első padlólemeze az első kerekekhez van rögzítve, míg a hátsó padlórész a hátsó kerekekkel képez egy egységet, a padlórészek egymáson csúsztatásával lehetővé téve a jármű tengelytávolságának igények szerinti változtatását.


Továbbá a jármű első padlólemezéhez rögzített szélvédője képes arra, hogy előre vagy hátraforduljon, miközben ugyanerre a hátsó padlóhoz csavarozott hátsó szélvédő is képes. Ezzel együtt a jármű teteje képes az utastér felé elhajlani, amikor az első szélvédő és a hátsó rész befelé mozdul.


A szabadalom már csak abból a szempontból is érdekes és fontos lehet, hogy egy autó a tengelytáv csökkentésével képes lehet még kompaktabbá válni.

Forrás: autoguide.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei