Téli teszten bizonyít az új Hyundai i30


A Hyundai a messzi északon teszteli az új i30 hidegtűrő képességeit, amelyről még idén leránthatják a leplet.  

A Hyundai nagyjából egy éve mutatta be a jelenlegi, második generációs i30-as modellfrissített változatát, most viszont úgy tűnik, a vállalat mérnökei elkészültek a harmadik generációs modellel is, amelynek végső teszteléseit végzik. A végleges karosszériát viselő i30  erősen álcázott prototípusát az Északi sarkkör közelében látták legutóbb, ahol több más prototípussal együtt mínusz 30 fok közeli körülmények között vizsgálták azokat.  


Az új i30 egy konvojban haladt az azonos szegmensbe sorolt Ford Focusszal és a Volkswagen Golffal. Ezeket nyilván összehasonlító mérceként használják a koreai konstruktőrök, akik ezek szerint a kategória két legjobb típusának szintjét vették alapul a fejlesztések során.


A fotókon látható prototípusok erős álcázása továbbra sem árul el ugyan sokat a készülő autó formavilágáról és azt sem láthatjuk, hogy az érkező i30-as elődjénél nagyobb-e vagy sem. Ami azonban bizonyos, hogy az új modell az eddigiektől eltérő első kialakítást kap majd, amelyen belül szélesebb első hűtőmaszk és vékonyabb lámpatestek kapnak helyet, miközben a hátsó lámpatestek kevesebb ívekből, inkább több élből tevődnek össze.     


A motorválasztékban minden bizonnyal helyet kapnak a kisebb, feltöltött egységek is. a legkisebb ilyen motor az i20-ban megjelent és a Kia cee’d-ben is elérhető 1,0 literes lehet, amely két, 100 és 120 lóerős teljesítményszintjével akár a korábbi 1,4 és 1,6-os szívóbenzineseket is nyugdíjazhatja. Ezek mellett megjelenhet az Elantra amerikai kiviteléből átemelt 1,4-es T-GDI egység is 128 lóerővel, amely mellett maradnak az 1,4-es és 1,6-os dízelmotorok.  


A legnagyobb durranás, hogy az i30 harmadik generációjából készül majd az első N sportmodell, amely az i30 Turbo modellnél is sokkal erősebb és látványosabb lesz. a pletykák szerint ez az autó megkapja az RM15 tanulmány 2,0 literes turbós benzinmotorját, amelyhez összkerékhajtási rendszert is fejlesztenek a Hyundainál. Az RM15 ezzel a motorral 300 lóerős teljesítményre és 383 Nm maximális forgatónyomatékra is képes, ami persze nem jelenti azt, hogy az i30 N szériaváltozata is ennyire erős lesz majd.  


A Hyundai i30 harmadik generációja várhatóan idén októberben, a Párizsi Autószalonon mutatkozhat be a nagyközönségnek, az autó gyártása pedig a jövő év elején indulhat meg a csehországi Nosovicében.  

Forrás: worldcarfans.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei