Több helyen is gyártásba kerülhet idén a Hyundai Creta


Idén megkezdődik a Hyundai Creta gyártása az oroszországi Szentpéterváron, de a kisterepjáró a legfrissebb hírek szerint akár Mexikóban is készülhet.

A Hyundai Szentpéterváron található összeszerelő üzemében január elején három hetes gyártási szünetet rendeltek el, amelyre a hírek szerint azért volt szükség, hogy a gyár felkészülhessen egy új modell, a Creta fogadására. A Hyundai Solaris és a Kia Rio mellett ugyanis ez lesz a gyár harmadik olyan modellje, amely teljes életciklusában helyben készül majd.  

A Hyundai i20 padlólemezére épülő új kiskategóriás hobbiterepjárót ix25 néven elsőként Kínában mutatták be 2014 októberében. Tavaly szinte ugyanez az autó Creta néven került bemutatásra Indiában, ahol július óta már több mint 15 ezer példány készült, a hihetetlen népszerűségnek és keresletnek köszönhetően a várakozási idő pedig jóval meghaladja a szokásos három hónapot. Ezt az indiai képviselet a termelés gyorsítása mellett az árak emelésével próbálja megoldani.


A Creta bevezetésekor a Hyundai illetékesei kihangsúlyozták, hogy az autó globális modellként a jövőben más piacokon is megjelenik majd. A hivatalosan is megerősített oroszországi összeszerelés mellett az új kisterepjáró várhatóan gyártásba kerül a Kia Motors Mexikóban épülő üzemében is. Egy brazil szaklap szerin a Kia Forte kisautó mellett készülő Hyundai Creta a piac közelsége ellenére sem lesz majd elérhető az Egyesült Államokban, sokkal valószínűbb viszont, hogy a dél-amerikai országok, köztük Brazília válik a Creta fő exportpiacává.

A Hyundai Creta Oroszországban készülő változatának motorjairól egyelőre nincs információ, de nagy valószínűséggel átveszi majd a Solarisba is épített 1,4-es és 1,6-os benzinmotorokat. Ugyan a Solarisban nem kapható dízelmotor, ennek ellenére a piac igényei miatt könnyen elképzelhető, hogy a benzinmotorok mellett mégis bemutatják a Creta 1,6-os dízelmotoros változatát is.    

Egyelőre még arról sincs hír, mikortól lesz kapható Oroszországban az új modell, de mivel a gyár már készül rá, így a gyártás beindítása (és ezzel a bemutató) néhány hónapon belül megtörténhet.

Forrás: automobili.ru

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei