Exportra is jut a kínai gyártású Hyundaiból


A Hyundai Motor azt tervezi, hogy a lassú fellendülés miatt Kínában készülő autóit nemcsak helyben értékesíti, hanem a fennmaradó kapacitást a közeli Délkelet-ázsiai piacokra exportálja.

A Hyundai Motor a Kia Motors leányvállalatával együtt nem is olyan régen még a kínai eladási listák harmadik helyén állt. Aztán tavaly, épp az ötödik kínai üzemük megnyitásával egy időben Dél-Korea és Kína közötti diplomáciai feszültségek közepette a kínai vásárlók a koreai termékek ellen fordultak, ami lerombolta a Hyundai márkaképét és ezzel együtt népszerűségét.    

A diplomáciai helyzet azóta rendeződött, ám a Hyundai eladásai továbbra sem tértek vissza a botlás előtti állapotokhoz. Az autógyártó júliusban 30 ezer autót értékesített, ami 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban és egyben a 2008-as gazdasági világválság óta a legalacsonyabb havi eredmény. Ennek ellenére a javulás jelei azért mutatkoznak, a január és július közötti értékesítési eredmény 17 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor.  


„A kínai helyzet rendeződése eltart még egy ideig. A Hyundainak viszont egy túlélési tervre is szüksége van” –mondja egy olyan ember, aki tisztában van a Hyundai kínai tevékenységével, de nem engedélyezték, hogy beszéljen erről a médiában, így nem nevezhető meg. „A Hyundai éppen ezért azt fontolgatja, hogy a Kínában készült autókat olyan fejlődő piacokra exportálja, mint Délkelet-Ázsia. De Európa is szóba jöhet.”

A külföldi autógyártók által Kínában gyártott modellek túlnyomó többségét a helyi piacon értékesítik. Kivételt jelent a General Motors, amely Amerikába is exportál, míg a Volkswagen csoport tervei között szerepel, hogy kínai gyártású modelljeit Délkelet-Ázsiában fogja értékesíteni.   


Zhao Jun, a Beijing-Hyundai Motor kínai partnere, a Beijing Automotive iparvállalat szóvivője megerősítette az exportterveket. „Igen, valóban tervezzük az autóink délkelet-ázsiai exportját. Legkorábban az idei év végével” –mondta Zhao, aki hozzátette, hogy az autógyártó a helyi igényeknek megfelelően dönti el, mely modelleket érint majd az export.      

Kína korábban a Hyundai csoport legnagyobb felvevőpiaca volt, ahol a koreai vállalat termelési mennyiségét csak a Volkswagen és a GM kapacitása haladta meg. A diplomáciai bonyodalmak hatására azonban piaci részesedésük a korábbi 8,1 helyett idén 4,4 százalékra esett vissza, nem beszélve arról, hogy 2012-ben ugyanez 10,5 százalék is volt.    


A Hyundai nemrég leváltotta kínai leányvállalatának vezetőjét, a kutatás-fejlesztési részleg alelnöke pedig most már a kínai termékfejlesztésért is felelőssé vált. Az autógyártó idén 900 ezer új autót szeretne értékesíteni Kínában, ahol tavaly mindössze 785 ezer Hyundai kelt el. Az idei terv viszont még így is nagyjából a fele a Hyundai öt kínai gyárának 1,65 millió darabos éves kapacitásának.

A kínai visszaeséssel szemben a koreai járművek Délkelet-Ázsiában egyre népszerűbbé válnak, az Indonéziát, Malajziát, a Fülöp-szigeteket, Thaiföldet és Vietnámot tömörítő ASEAN országokban az idei év első hét hónapjában 26 százalékkal 72 ezer darabra emelkedtek a Hyundai csoport eladásai.  Az elemzők szerint ezen országok járműeladásai a 2017-es 3,29 millió darabról 2019-re 5 százalékkal 3,41millió darabra emelkedhetnek.    

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Hyundai ezen döntése mennyiben fogja befolyásolni a vállalat meglévő Délkelet-ázsiai terjeszkedési stratégiáját,mivel a források szerint arra készültek, hogy egy újabb autógyárat fognak építeni a térségben. 

Forrás: reuters.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei