Norvégia vezeti a Hyundai Kona Electric eladásait


A Hyundai Kona Electric remek első évet zárhat idén azzal, hogy a júliusi piaci bevezetést követően csak Norvégiában hétezer ügyfél rendelte meg az autót és a folytatásban az autó körüli hosszú várakozási idő is megoldódni látszik.

Az Ioniq után a Kona Electric is hatalmas siker a Hyundai számára az elektromos autók piacán. Ugyan az autót csak február végén mutatták be, Norvégiában azonban már az előző évtől gyűjtötték az igényeket az autóra, amelyet végül csaknem hétezer ügyfél rendelt meg. A nyár közepétől Európában is piacra vezetett új modell termelése azonban nem képes a kereslettel tartani az iramot, emiatt az autóra jelenleg nagyon hosszú a várakozási idő. 

„Az év végéig nagyjából 11 ezer példányt szállítunk le Európában” – mondja Thomas Schmid, a Hyundai Motor Europe vezetője. „A megrendelések szintjét nézve háromszor ennyi autót kellene kapnunk Koreából ahhoz, hogy az ügyfelek várakozási idejét egy évről három-négy hónapra csökkentsük.” Schmid azt is hozzátette, hogy a Kona akkumulátoros változatának szállítási ideje „hasonló, mint más villanyautó-gyártók esetén.” 


Az olajban gazdag Norvégia nagyvonalú ösztönzőkkel támogatja a villanyautók vásárlását. Az adótámogatás mellett a villanyautóknak nem kell fizetniük autópályadíjakat, valamint a kompok és buszsáv használata is ingyenes. Tavaly a norvég autóeladások ötödét a tisztán elektromos meghajtású járművek tették ki, amelyek elterjedtsége a nagyvárosokban még nagyobb. Schmid szerint a Norvégiában leadott hétezer Kona Electric megrendelés kétszer annyi, mint az országban tavaly eladott összes Hyundai mennyiség. 

A Hyundai szerint a Kona Electric (és vele az Ioniq Electric) termelésének egyik szűk keresztmetszete az akkumulátorok elérhetősége. Ki-sang Lee, a Hyundai környezetbarát fejlesztési központjának vezetője elmondta, hogy a vállalat most már akkubeszállítóval dolgozik, miután az LG Chem mellé az SK Innovation termékeit is felvették a beszállítók közé. Lee szerint az SK Innovation nagyjából az idei év végén kezd termelni, amivel a Hyundainak „nagyobb termelési rugalmasságot biztosít.”  


A Kona Electric relatív nagy sikere ellenére a versenytársakkal együtt a villanyautók még mindig nem termelnek profitot a Hyundai számára sem. „Számunkra is Európa hozza a legtöbb pénzt, de a többi gyártóhoz hasonlóan jelenleg azzal küszködünk, hogy a villanyautók nem hoznak pénzt” – mondja Schmid. „Nincsenek pénzügyi ösztönzőink, hacsak a márka hírnevét nem tekintjük annak.” Lee utalt arra is, hogy a pénzügyi problémákra van megoldásuk: a Hyundai tervei szerint saját platformra építi elektromos autóit. „Mivel az egyes villanyautók száma relatív alacsony, egy közös padlólemezre helyezésükkel már hozhatnak pénzt” – mondja.   

A Hyundai Motor tavaly jelentette be, hogy elektromos autóikat a termékstratégia központjába helyezik és már fejlesztik az első önálló elektromos járműplatformot is, amely számos különböző, hosszú hatótávú modell gyártását teszi lehetővé. Lee elmondta, hogy az új platform a villanyautók összes szegmensét magában foglalhatja a kisautóktól a nagy limuzinokig, de a felfüggesztésük eltérő lehet. Az első olyan modell, ami erre a padlólemezre épül, 2020-ban mutatkozik be. 


A CleanTechnica európai villanyautó-eladási statisztikái alapján az év végéig eladott 11 ezer darabos eredménnyel a Kona Electric a hetedik helyen végezhet a Renault Zoe, a BMW i30, a Nissan Leaf, a Telsak Model S, a VW e-Golf és a Tesla Model X mögött. A Kona ezt az eredményt ráadásul kevesebb, mint fél éves piaci jelenléttel érheti el. 

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei