Egymillió autót adhat el idén a Hyundai Európában


A Hyundai csoport két autómárkája, a Hyundai és a Kia 41 évvel piacra lépésük után idén együttesen akár egymillió új autót is eladhat Európában.  

A két márka a továbbiakban is igyekszik még tovább növelni jelenlétüket Európában, amit három különböző területre építenek: a nagyteljesítményű, a környezetbarát és a hobbiterepjáró modellek. Az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint a Hyundai Motor idén augusztusig a tavalyinál 9,8 százalékkal több, 378 834 autót értékesített Európában, míg a Kia Motors ugyanebben az időszakban eladott 336 216 új autójával 5,9 százalékkal tudta növelni eredményét. A Hyundai Motor Group ezzel összesen 715 050 autót értékesített augusztus végéig, ami 8 százalékkal haladja meg a tavalyi eredményt.   

Az értékesítés lendületét figyelembe véve a Hyundai Motor egyik képviselője szerint „elég valószínű, hogy a két vállalat 2018-as együttes eladási eredménye meghaladja az egymillió darabot.” Amennyiben ez valóban bekövetkezik, az európai piac az amerikai és a kínai piac után a harmadik olyan régió lesz, ahol a két vállalat éves szinten egymillió autót képes értékesíteni.  


A Hyundai Motor elsőként 1977-ben 300 darab Pony görögországi exportálásával lépett be az európai autópiacra. Később a Kia Motors is megjelent a piacon, a Kia Motors pedig 1995-ban, míg a Hyundai Motor 200-ben hozta létre saját európai központi szervezetét. Ezt követően mindkét márka stabil növekedést produkál a régióban. Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban összesen 508 574 autót sikerült eladniuk, amit a 2017-es 995 383 darabbal közel megdupláztak. Ezen időszak alatt az eladások folyamatosan emelkedtek, kivéve 2013-at, amikor 2012-höz viszonyítva 1,4 százalékkal csökkentek az eladások.  

A darabszámbeli növekedés mellett a két vállalat európai piaci részesedése augusztus végére 6,4 százalékosra emelkedett, míg 2008-ban még csak 3,4 százalékon álltak. A növekedés leginkább a Hyundai kis- és középkategóriás „i” szériás modelljeinek – i10, i20, ix20 és i30 – és a Kia helyi piacra szánt Ceed és Venga modelljeinek köszönhető. Az „i” széria vezette a Hyundai 2017-es eladásait, a 275 918 darab a teljes Hyundai értékesítés 52,3 százalékát tette ki.    


A Kia Motors a harmadik generációs Ceed genfi premierjét követően az idei Párizsi Autószalonon mutatta be a modellcsalád legújabb két tagját, a ProCeed és a Ceed GT modelleket. A 14 további kiállított modell között ott volt a Niro tisztán elektromos hajtású e-Niro változata és a megújult Sportage is.      

A Ceed modellcsalád legújabb tagjaként a ProCeed sportkombi háromféle (1.0, 1.4 és 1.6) turbós benzinmotorokkal vagy egy 1.6 literes dízelmotorral lesz elérhető. A vállalat közleménye szerint az autóhoz a Ceed család biztonsági csomagja is jár, amelyben a sávtartó asszisztens, a keresztirányú ütközésfigyelmeztető és az első ütközésmegelőző rendszer is megtalálható. A Ceed sportos GT verziójához a korábbiakhoz hasonlóan egy 1.6 literes turbómotor kapcsolódik.   


A stabil növekedés ellenére a jövőkép már nem olyan rózsás, mint amilyen régen volt, hiszen egyre több konkurens vetett szemet az európai piacra, miközben a kereslet viszont stagnál. A két koreai márka ezért a három legfontosabb területre, a nagyteljesítményű, a környezetbarát és a hobbiterepjáró modellekre koncentrál azért, hogy a növekvő konkurenciától elkülönítse magukat.  

A nagyteljesítményű járműszegmensben a Hyundai tovább népszerűsíti az i30 N sportautóját, miközben az N modellpalettát is szélesítik. A 2018-as Párizsi Autószalonon a Hyundai az N széria harmadik modelljeként bemutatta az i30 Fastback N verziót, valamint olyan variációs lehetőségeket is bemutatott,amellyel az i30 N modellt még egyedibbé tehetik. Az i30 N eladásai minden várakozást felülmúltak, idén az autóból összesen 2 957 darabot értékesítettek, miközben ez máris meghaladta az eredetileg éves szinten tervezett 2 800 darabot.     


„A Hyundai Motor stabil teljesítménye az idei motorsport versenyeken jelentős mértékben befolyásolja az N paletta eladásait és segíti a vállalatot átformálni a márkaképet értékarányos márkából fejlett technológiájú márkává” – mondta a Hyundai Motor egyik képviselője.   

A képviselő azt is hozzátette, a környezetkímélő járműszegmensben a Hyundai és a Kia is bővíti akkumulátoros autóinak kínálatát és a Kona Electric, a Kia e-Niro és a Nexo üzemanyagcellás járművekre alapoz. Ezzel együtt a Hyundai és a Kia is felpörgeti európai hobbiterepjáróinak kínálatát is azért, hogy megfeleljen a régióban a hobbiterepjárók iránti növekvő igényeknek.   

Forrás: koreatimes.co.krkoreatimesus.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei