Álca nélkül a Hyundai új nagyterepjárója


Kicsit távoli, kicsit homályos képeken, de sikerült lencsevégre kapni a Hyundai vadonatúj három üléssoros nagyterepjáróját, miközben azt éppen körbefotózták. 

A Hyundai idén már a legtöbb fontos piacán bemutatta a Santa Fe legújabb generációját és nagyon úgy tűnik, hogy az autógyártó még idén még egy hobbiterepjáró modell bemutatásra készül. Az alábbi képeken a Santa Fénél nagyobb Palisade modell látható, amint éppen az autó bemutató reklámfotóit készítik.


Sajnos a képek távolról és elég rossz minőségben készültek, így azokon az autó nem minden részlete látszik tisztán. Az azonban egyértelműen kivehető, hogy az új modell lényegesén nagyobb méreteivel az ix55/Veracruz valódi utódja lehet, emellett pedig formájában lényegesen eltér az új Santa Fétől. A szemcsés fotók ellenére az is megállapítható, hogy a Palisade tényleg nagyon hasonlít a tavasszal bemutatott Grandmaster tanulmányautóra is.


Amíg a Hyundai eddig csak tengelytávban és hátsó kialakításban különítette el a nagyobb terepjáróját, ez az új generációk bevezetésével jelentősen megváltozik, hiszen a nagyobb modell eltérő karosszériakialakítása mellett állítólag olyan belső megoldásokat is alkalmaz, amit korábban csak a Genesis modellekben láthattunk. Bár a nagytestvér a Santa Féhez hasonló osztott első lámpákat visel, azok kialakítása eltér, ahogyan oldalt a C oszlop is vastagabb és jobban elkülöníti a méretesebb hátsó formát.


Habár az autót mindenki Palisade néven emlegeti, hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg a modell típusnevét. A Hyundai előszeretettel nyúl terepjáróinak névválasztásakor az amerikai kontinens jól csengő városneveihez. A most megjelenő modell távoli elődjeként az Amerikában Veracruz néven forgalmazott típus pl. egy mexikói város neve, de elég csak a Santa Fére, a Tucsonra vagy a Konára gondolni. 

Úgy tűnik, a választ hamarosan megtudjuk, az autót ugyanis valamikor idén novemberben tervezik bemutatni. Talán épp az amerikai Los Angelesben, amely november legvégén nyitja meg kapuit. 

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei