Hibridként is jön a Hyundai Kona


A Hyundainál úgy tűnik, nem elégedtek meg azzal, hogy a Kona benzines és dízelváltozatai mellett piacra dobták a tisztán elektromos kivitelt is, így hamarosan átmeneti megoldásként egy hibridmodell is megjelenik a típus kínálatában.

A Hyundai villamosítási projektje megállíthatatlanul folytatódni látszik. Amíg néhány éve a gyártó még csak hagyományos hajtásláncokat kínált, addig mára a Hyundai környezetkímélő modelljei között a hibridek, konnektoros hibridek, tisztán elektromos modellek mellett zászlóshajóként már egy különálló üzemanyagcellás autó is megjelent. 


A Hyundai a Kona kisterepjáróval viszonylag későn lépett be a B-SUV szegmensbe, ahol viszont az év elején megjelent Electric változattal azonnal az élre tört. A most megjelent kémfotók alapján viszont nagyon úgy tűnik, hogy a benzines és a villanyhajtás után a kettőt vegyítve a Hyundai hamarosan hibridként is bemutatja népszerű Kona modelljét. A vállalat ugyanis jól tudja, hogy vannak olyan vásárlók is, akik különböző okokból még mindig idegenkednek a villanyhajtástól, de szeretnének környezetkímélően és emellett gazdaságosan autózni, amihez egy trendi kisterepjárót keresnek.  


A Hyundai már korábban is megerősítette, hogy az új Konából lesz hibridváltozat is, amit most a kémfotók is igazolnak. Az álcázás nélkül parkoló Hyundai Kona modellen első ránézésre csak az a fura, hogy az első lökhárító és hűtőmaszk sötétebb színezést kapott, hátulról azonban még ennyi eltérés sincs, az autó teljesen átlagosnak tűnik. Persze, szakavatottabb szemnek emellett feltűnhet a Rüsselsheimre és a Hyundaira utaló rendszámkombináció, amit általában fejlesztés alatt álló új modellek szoktak viselni. Belül pedig hiányzik a középső érintőkijelző, helyette viszont egy csomó kábel fut az autó utasterébe. Persze az is lehet, hogy a külső még nem végleges, hiszen logikus volna, ha a hibrid a légellenállás javítására megkapná akár az elektromos verzió keréktárcsáit is.


Ha pedig tovább nézelődünk, akkor azt is felfedezhetjük, hogy a Hyundai Kona közelében egy Toyota C-HR is parkol, amit vélhetően referenciaként használhatnak a Kona Hybrid teszteléséhez. Habár a Toyota kisterepjárója lényegesen nagyobb, mint a Kona, a japán gyártó modellje azonban egyértelműen a kategória egyik legnépszerűbb tagja, ráadásul a hibridtechnológiában élenjáró Toyota modelljeként tökéletes mérceként szolgál a Hyundai fejlesztőinek. Mivel a Toyota sem kínál konnektoros töltést a hibridjéhez, ezért gyaníthatóan a Hyundai is hagyományos hibrid hajtásláncot illesztett a Konához.  


A Kona Hybrid modell technológiájáról ugyan konkrétan keveset tudunk biztosan, ám több mint valószínű, hogy a Hyundai nem ment messzire és az Ioniq Hybrid hajtásláncát ültette át a Kona karosszériájába. Ha így van, akkor az új Kona változat 1.6 literes  Atkinson ciklusú 105 lóerős erőforrást és egy 40 lóerős villanymotort kap majd, amivel az összteljesítmény eléri a 140 lóerőt. Az autóhoz a Toyotától eltérően egy hatfokozatú, duplakuplungos 6DCT váltót illesztenek majd. Az Ioniqban egy 1,56 kWh kapacitású akkumulátor dolgozik, amivel az autó maximum 1-2 kilométert tud megtenni benzinmotor nélkül, de mivel az Ioniq is hamarosan frissítésen esik át, így ezek az adatok még egyáltalán nem biztosak. 

Mivel az autó a már megjelent Kona egy újabb típusváltozata, amelyhez egy már meglévő hajtásláncot illesztenek, ezért a Kona Hybrid viszonylag gyorsan, akár már jövő év elején megjelenhet a Hyundai kínálatában, újabb opciót nyújtva ezzel a környezetbarát közlekedés iránt vonzódó ügyfeleknek. 

Forrás: motor.es

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei