A Hyundai házhoz viszi a muzsikát


A Hyundai és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös kezdeményezésével a zenészek két Hyundai modellel járják Budapest utcáit, miközben a zenekar legjobb felvételeivel igyekeznek örömöt adni a munkába igyekvőknek és az otthon lévőknek. 

A MÁV Szimfonikus Zenekar 75 éve küldetésének érzi, hogy a klasszikus zenét elvigye az emberekhez. 1945-ben, a második világháború után, a zenekar alapítói azzal az üzenettel indították útra zenészeinket, hogy a saját eszközeikkel segítsék a világégés által megtépázott lelkek gyógyítását. 

A Hyundai Holding Hungary kiemelten fontosnak tartja, hogy olyan kezdeményezések mellé álljon, amelyek segíthetnek a COVID-19 vírus miatt kialakult veszélyhelyzetben, mely nagyban befolyásolja mindannyiunk életét. „Ha ebben a helyzetben néhány kellemes pillanatot, és a zene által egy kis felüdülést nyújthatunk az embereknek, és a kórtermekben betegeskedő honfitársainknak, akkor örömmel állunk egy ilyen kezdeményezés mellé” – tette hozzá Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Ügyvezetője. 


A MÁV Szimfonikus Zenekar új kezdeményezésével, tiszteletben tartva a rendelkezéseket, arra bíztatja honfitársainkat, hogy maradjanak otthon, de nyissák ki az ablakokat, engedjék be a tavaszi napfényt és a zenét. A MÁV Szimfonikus Zenekar és a Hyundai zenélő autói naponta indulnak útnak Budapesten, klasszikus zenét sugározva járják az utcákat, néha meg-meg állva, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar legszebb felvételeivel üzenjenek azoknak, akik akár kötelességüket teljesítve munkába igyekeznek, akár az otthonukban töltik az időt és ablakot nyitnak a zenének. Mindenképpen útba ejtjük a kórházak környékét, igyekszünk néhány boldog percet szerezni azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik megfeszített harcot vívnak az életekért. 


Most, amikor súlyos veszélyhelyzettel kell megbirkóznia nemcsak hazánknak, de a világ szinte minden polgárának, talán még fontosabb, hogy néhány boldog, önfeledt pillanatot élhessünk át, feltöltődjünk és bizakodva nézzünk a jövőbe, remélve, hogy hamarosan újra megnyithatnak a koncerttermek, színházak, közösségi terek és az élet visszatér a rendes ütemébe. Mi lehetne erre jobb eszköz, mint a zene?

A professzionális hangeszközökkel ellátott autókat többnyire a zenekar művészei vezetik majd és az útvonalakat a MÁV Szinfonikus Zenekar facebook oldalán lehet követni.


Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei