Maťo Homola lesz Nagy Dani csapattársa a Hyundainál


Az autósport és benne a TCR Európa-kupa versenysorozata is kényszerpihenőn van, ám a készülődés jegyében az olasz BRC Racing csapata bejelentette, hogy Nagy Dániel mellett idén Maťo Homola erősíti a csapatot.   

Jelen állás szerint a TCR Európa-kupa idei szezonja szeptember közepén a belgiumi Zolderben indul, ahol Nagy Dani mellett Maťo Homola a BRC Racing csapat színeiben végre a valóságban is versenyezhet. Homola így gyakorlatilag maradt a BRC csapatnál, akikkel 2019 novemberében a Vallelunga versenypályán megrendezett FIA Motorsport-olimpián bronzérmet szerzett. 


A BRC Racing csapata ott volt és jelentős mértékben részt is vett a Hyundai Motorsport i30 N TCR versenyautójának kifejlesztésében, illetve azóta is a gyártó háttértámogatását élvezik. Az olasz csapat a WTCR fennállásának mindkét évében megnyerte a bajnoki címet – elsőként 2018-ban a szintén olasz Gabriele Tarquinivel, majd tavaly a magyar Michelisz Norbival.       


„Rendkívül örülök annak, hogy bejelentem, hogy a BRC Racing Team csapatát erősthetem a TCR Európa-kupa 2020-as szezonjában” – mondta Homola. „Először a 2019-es szezon végén a FIA Motorsport olimpián dolgoztunk együtt és azonnal tudtam, hogy ez a megfelelő csapat számomra. A csapat tagjai rendkívül professzionális megközelítéssel és hatalmas tapasztalattal rendelkeznek. Sok év után újra megtapasztaltam azt az érzést, hogy nemcsak a második vagyok egy csapatban, nemcsak egy pénzforrás vagyok, hanem a csapat nyerni akar és mindent megtesz azért, hogy rajtam keresztül ezt elérje. Úgy érzem, a legjobb kezekben vagyok. Ez az oka annak is, hogy egy pillanatig sem haboztam, amikor úgy döntöttem, hogy erre a szezonra a BRC Racing csapatához igazolok. Saját készségeimmel és a legjobb TCR versenyautóként ismert Hyundai i30N TCR modellel ez egy nyerő kombináció lehet. Őszintén szólva, nincs más célom a 2020-as szezonban, minthogy meg akarom nyerni a 2020-as TCR Európa kupát. Úgy gondolom, hogy a BRC Racing csapatával keményen és profi módon fogunk dolgozni ezen."


„Maťo és én először riválisokként találkoztunk a WTCR 2018-as szezonjában, majd először a múlt év végén a FIA Motorsport-olimpián dolgoztunk együtt” – mondta Gabriele Rizzo, a BRC Racing csapatának vezetője. „Fantasztikus hír, hogy a TCR Európa-kupát vele együtt tudjuk megkezdeni. Hála neki, csapatunk két versenyautóval állhat rajthoz és mindkettőt a legprofesszionálisabb versenyzők irányítják majd. Nagyon elégedettek vagyunk és már alig várjuk az első rajtot!"

Forrás: automagazin.sk

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei