Custo néven érkezhet a Hyundai új egyterűje


A Hyundai nemrég Kínában levédette a Custo elnevezést, ami arra utal, hogy a vállalat egy teljesen új, az eddigiektől eltérő buszlimuzin modell bevezetésére készül.

A Kia nemsokára bemutatja a Carnival egyterű modelljének legújabb generációját, amelynek most először készítenek Hyundai változatot is, így próbálva minél nagyobb szeletet kihasítani a szegmensből. Most egy kínai védjegybejegyzés alapján az is lehetséges, hogy ezt az új modellt Custo néven kívánják bevezetni. 


A Hyundai emblémás buszlimuzin prototípusáról készült korábbi kémfotók alapján az autó teljesen átdolgozott kialakítást kap. A Sonatával bevezetett új formanyelv a Custo hűtőrácsán és fényszóróin is visszaköszön. A Carnival-rokonságnak megfelelően a Hyundai változat sziluettje szinte teljes egészében megegyezik a Kia készülő modelljével, vagyis a Custo is hátsó tolóajtókat kap. Hátul valószínűleg a lámpatestek alakja, belső elrendezése lesz más, illetve a lökhárító is eltérő lehet.  


Amíg kívül több a hasonlóság a Kia rokonnal, addig belül várhatóan inkább a márka más modelljeiről jól ismert elemek lesznek túlsúlyban. A kormánykerék alakja a Sonatában és az új Creta modellben is feltűnik, a sebességváltást kar helyett gombokkal helyettesítik és várhatóan a középső érintőkijelzővel a középkonzol is más alakú lehet. A formai különbségek ellenére a két modell abban megegyezhet, hogy mindkettő második üléssorába lehet két különálló „kapitány” ülést rendelni. 


A motorkínálatról eddig semmit sem lehet tudni, de valószínűsíthető, hogy a Custo a Santa Fe 2.0 literes T-GDI benzines motorját veheti át, amely 240 lóerőt és 350 Nm nyomatékot képes az első kerekekre leadni, míg a sebességváltást egy nyolcfokozatú automata rendszerre bízzák. Az autóba akár dízelmotor is kerülhetne, ám mivel az autó várhatóan először Kínában kerül értékesítésre, ezért gázolajos változat nem várható. Később Ázsia más piacain, Dél-Amerikában is forgalomba kerülhet és reméljük, hogy végül dízelmotorral, vagy más, alternatív hajtáslánccal akár Európába is eljut.

Forrás: carwale.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei