A Hyundai új prémium modelleket tervez Indiában


A Hyundai indiai képviselete a Kia Seltos rivális új Creta bevezetése után egy másik slágergyanús Kia, a Carnival busz ellenében is készíteni szeretne egy hasonló méretű Hyundai típust, amely mellett a prémium SUV kategóriát is tanulmányozzák.   

A Hyundai Motor India hatalmas csinnadrattával mutatta be nemrég legújabb Creta modelljét, amelyre két hét alatt több mint 14 ezer megrendelést adtak le. Ezzel a Hyundai egyértelműen jelezte, hogy új típusával készen áll arra, hogy visszaszerezze a kategóriavezető pozícióját a Kia Seltostól. Ám ezzel a Hyundai csak megkezdte új stratégiáját, amelynek célkeresztjében a prémium crossoverek mellett a prémium egyterűek állnak, ahol nemrég jelent meg a Kia a Carnival modelljével. 


A prémium hobbiterepjárók kategóriájában a Hyundai korábban a Santa Fe előző generációival már jelen volt az indiai piacon. „Nagyon pontosan tanulmányozzuk annak lehetőségét, hogy ebben a szegmensben is készítsünk valamit” – mondta S. S. Kim, a Hyundai Motor India vezetője. „A múltban már néhányszor megpróbáltunk belépni erre a területre, de különböző okok miatt nem tudtunk igazán sikeresek lenni. Követjük a szegmens alakulását, a keresletet, a vásárlói visszajelzéseket és az igényeiket. Ha találunk valamilyen megoldást, akkor tudok konkrétumokat mondani, de jelen pillanatban csak tanulmányozzuk a piacot.”


Kim azt is hozzátette, hogy a vállalat nem ragaszkodik ahhoz, hogy csak a prémium crossoverekre és buszlimuzinokra összpontosítson, de mindenképpen szeretnének magas kihasználtságú modelleket bevezetni, ami más kategóriákra is igaz lehet. A vezető szerint ezért nincs még konkrét bejelentés, inkább mindkét lehetőséget azonos figyelemmel elemzik.  


Arra a kérdésre, hogy akkor vajon mikorra fog eldőlni, milyen járművet fognak bemutatni, a Hyundai képviselője biztosan állította, hogy idén nem, ám a közeljövőben mindenképpen számítani lehet erre. Annál is inkább, mivel Kínában már felbukkant egy rejtélyes Hyundai egyterű prototípusa, amely méretében és kialakításában leginkább a Kia új generációs Carnival modelljével mutat szoros rokonságot. 

Forrás: timesnownews.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei