Ezer kilométeres hatótávot ért el a Hyundai Kona Electric


A Hyundai Motor elektromos mobilitási víziójának sikereként a vállalat három Kona Electtric modellje új hatótávrekordot ért el a németországi Lausitzringen megtartott hosszú távú versenyen.  

A kihívás egyszerű volt: egyetlen feltöltéssel minden egyes autónak képesnek kell lennie legalább ezer kilométer megtételére. A teljesen elektromos kiskompakt hobbiterepjárók könnyedén végrehajtották a feladatot, amelyet angol szóval „hypermiling”-nak is neveznek, és csak pontosan 1 018,7, 1 024,1 és 1 026,0 kilométer után álltak meg végleg. A 64 kWh-ás akkumulátorkapacitáshoz viszonyítva minden egyes érték újabb rekordot képvisel, mivel az autók 6,28, 6,25 és 6,24 kWh/100 km fogyasztása jóval elmaradt a WLTP által meghatározott 14,7 kWh / 100 km-es értéktől.


Az összes Kona Electric sorozatgyártmány volt, amely a WLTP szabvány szerint 484 kilométer hatótávolsággal rendelkezik, amikor a Lausitzringre érkeztek. Ezenkívül a három 204 lóerős városi kisterepjárót váltott sofőrök vezették a háromnapos kísérlet során, valamint a járművek asszisztensrendszerei is érintetlenek maradtak. Ez a két tényező szintén fontos előfeltétele volt a Hyundai hatótáv küldetése jelentőségének. A Dekra, a Lausitzringet 2017 óta üzemeltető szakértői szervezet gondoskodott arról, hogy a hatékonyságot célzó rekord sikeres kísérlete során minden a tervek szerint alakuljon. A Dekra mérnökei megbizonyosodtak arról, hogy minden zökkenőmentesen zajlik, figyelemmel kísérték a járműveket és nyilvántartást vezettek a 36 vezető váltásairól.


Mivel egyik más tömegmárka sem végzett soha ilyen gyakorlati tesztet, az előzetes becslések ennek megfelelően óvatosak voltak. A Hyundai technikusok Thilo Klemm, az Vevőszolgálati Képzőközpont vezetőjével együttműködve 984 és 1 066 kilométer közötti elméleti hatótávval számoltak egy belvárosi forgalom átlagos sebességén alapuló szimuláció során. Ez kihívást jelentett a csapatok számára, mivel az energiatakarékos vezetés koncentrációt és türelmet igényelt a nyárias időjárás során.


Három csapat versengett egymással a Lausitzringen: a neves Auto Bild szakújság tesztvezetőinek csapata  a Hyundai Motor Deutschland vevőszolgálatának technikusaival, valamint a vállalat sajtóirodájának és termékmarketingének tagjaval csaptak összei. Noha a légkondicionáló használata nem volt megtiltva, a 29 fokos külső hőmérséklet ellenére egyik csapat sem akarta megkockáztatni, hogy a légkondicionáló használatával értékes hatótáv-kilométereket veszítsenek. Ugyanezen okból a Kona Electric médiarendszere egész idő alatt kikapcsolva maradt, a rendelkezésre álló energiát kizárólag az autó hajtására fordították. A közúti forgalomra vonatkozó törvényi előírások betartása miatt csak a nappali menetfények maradtak bekapcsolva. Gumiabroncsként a széria Nexen Nfera SU1 alacsony gördülési ellenállású, 215/55 R17 méretű gumiabroncsokat használták.


A több mint ezer kilométeres megtett távolság után a csapatok átlagsebessége 29 és 31 km/óra között volt. Noha ez első pillantásra lassúnak tűnik, a tipikus belvárosi forgalmi viszonyok között, ideértve a csúcsforgalmat és a lámpaváltásokat, valamint a lakóövezetek 30 km/órás sebességű zónáiban ilyen átlagtempót lehet elérni. „Ezzel a teszttel a Kona Electric bebizonyította, hogy az életstílus kisterepjárónk hatékony és környezetbarát. Ezzel bizonyítottuk a hétköznapi használatra való alkalmasságát és megmutattuk, hogy az elektromos autókkal kapcsolatos hatótávpara immár a múlté" – mondta Jürgen Keller, a Hyundai Motor Deutschland GmbH ügyvezető igazgatója.


A versenyek előtti este a Dekra mérnökei mindhárom Kona Electric modell állapotát megmérték és ellenőrizték. Ezenkívül a szakértők összehasonlították a kilométerszámlálót és lezárták a fedélzeti diagnosztika felületét, valamint a műszerfal alatt és az első lökhárítóban lévő töltőfedelet azért, hogy az eredmény manipulálását kizárják. Ezután kezdődött a majdnem 35 órás verseny. A Hyundai elektromos flottája óvatosan, halkan suttogva ment végig a pályán. A dolgok a vezetőváltás során élénkültek csak fel, amikor olyan témák kerültek szóba, mint a sebességtartó automatika beállításai, a fedélzeti számítógép aktuális üzemanyag-fogyasztási értéke és a a 3,2 kilométer hosszú pálya kanyarjai megközelítésének leghatékonyabb módjának megvitatása.


A harmadik nap kora délutánjára a műszerfalakon megjelentek a villanyautók első figyelmeztető jelzései. Ha az akkumulátorok kapacitása 8 százalék alá esik, a Hyundai Kona Electric fedélzeti számítógépe felajánlja, hogy az autót helyezzék külső áramforrásra. Ha az akkumulátor fennmaradó kapacitása már csak 3 százalékra csökken, az autó vészhelyzeti üzemmódra vált és csökkenti a motor teljesítményét. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem zavarta a pilótákat, akik a maradék kapacitás 3 százalékával még képesek voltak több mint 20 kilométert megtenni.


„A hatótáv-küldetés megmutatta nekünk, hogy a Kona Electric nagyfeszültségű akkumulátorai és a nagyteljesítményű elektronikája nagyon jól harmonizálnak. Fontos az is, hogy mindhárom tesztautó megközelítőleg ugyanannyi kilométert tett meg. Ez rendkívül alacsony termelési eloszlást jelent" – mondta Juan Carlos Quintana, a Hyundai Motor Deutschland sajtórészlegének vezetője.


A vizsgálat során egy másik fontos megállapítás az volt, hogy a Hyundai Kona Electric kijelzett töltöttségi szintje nagyon megbízható és a vezetési stílus szerint számolja a százalékokat. Nulla százaléknál az autó néhány száz métert még gurul, aztán áram híján lekapcsol és végül egy kis rántással megáll, mert biztonsági okokból az elektromos parkolóféket is aktiválja.


„Gratulálok mindenkinek, aki részt vett ebben a hatótáv-küldetésben, amely bebizonyította, hogy a Kona Electric megfizethető, azonnal elérhető és rendkívül hatékony. Ez az életstílus kisterepjáró ötvözi a kompakt hobbiterepjárók vonzó kialakítását és a környezetbarát elektromos autók előnyeit. Ez azt jelenti, hogy minden Kona Electric vásárló olyan korszerű technológiájú járművet vásárol, amely folyamatosan alkalmas a hétköznapi használatra.”  - mondta Michael Cole, a Hyundai Motor Europe elnök-vezérigazgatója.


Ezt az eredményt a Kona Electric termelésének kibővítése is támogatja, hiszen az autót immár a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) gyárában, a csehországi Nošoviceben is gyártják. A HMMC 2020 márciusa óta gyártja a Kona tisztán elektromos változatát, ami lehetővé teszi a Hyundai számára, hogy jelentősen csökkentse az új elektromos autók szállítási idejét. És ezt már az ügyfelek díjazták, hiszen az autó a 2020-ban eddig már 25 ezer eladott darabszámával a legjobban fogyó elektromos modellek közé tartozik és Európában a legkeresettebb elektromos hobbiterepjáróvá vált.


Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei