Önjáró autókkal készül a Hyundai az olimpiára


A Téli Olimpia alatt Dél-Korea önvezető jármű-technológiában elért sikereit kívánja reklámozni, amelyhez a Hyundai Motor kiváló partnernek bizonyul. 

A koreai Közlekedési Minisztérium bejelentette, hogy a 2018-as PyeongChang Téli Olimpia ideje alatt önjáró autók lepik el a város és környékének útjait.  Az önvezető autók, köztük a Hyundai Motor prémiummárkájához tartozó Genesis G80 modellek és a Hyundai üzemanyagcellás járművei Szöul és PyeongChang között közlekednek majd. A jövő évi Téli Olimpiát rendező PyeongChang városa mintegy 180 kilométerre fekszik Szöultól. 

A tervek szerint legalább kettő G80 limuzin és öt darab üzemanyagcellás autó vesz részt az eseményen, ám ezek száma a minisztérium szerint még változhat. Az út pontos dátumát sem tűzték még ki, ám valószínűsíthető, hogy arra valamikor a nyitónap, azaz február 9. környékén kerülhet sor. A minisztérium azt is közölte, hogy a járművek az autópályán keresztül egészen a jegypénztárakig közlekednek majd és ezen útvonalon az adott sebességkorlátozásokat betartva haladnak majd. 


A 17 napos rendezvény alatt a Hyundai üzemanyagcellás modelljei transzferjáratként közlekednek majd a nyitó- és a záróünnepség színhelyeként is szolgáló PyeongChang Olimpiai Stadion és az onnan mintegy négy kilométerre fekvő sportlétesítmények között. A minisztérium közlése szerint az összes jármű megfelel a „3. szintű” nemzetközi szabványnak,vagyis az autók teljesen önműködően kezelik a kritikus biztonsági funkciókat, amely mellett egy vezető is helyet foglal a kormány mögött. 

A Hyundai jelentős erőfeszítéseket tett az utóbbi időszakban azért, hogy ezen feltörekvő piaci szegmens vezetőjévé váljon. Globálisan az előrejelzések szerint a vezető nélküli autók néhány éven belül megjelenhetnek az utakon. A minisztérium azt is bejelentette, hogy a koreai Nemzeti Geográfiai Információ Intézet és a Hyundai navigációs szoftverfejlesztő egysége elkészítette azt a részletes térképet, amely az autonóm járművekhez szükséges. 

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei