Előkészületben a Hyundai Kona sportváltozata


A Hyundai mérnökei már készítik a Kona kisterepjáró N szériás sportváltozatát, amely megörökölheti az i30 N kétliteres 250 lóerős turbómotorját és kiváló adaptív futóművét is. 

A legújabb hírek szerint amennyiben a vállalat illetékesei megadják az engedélyt a sorozatgyártásra, a Hyundai Kona sportos N változata legalább 250 lóerős turbómotorral érkezhet. Erről maga Albert Biermann beszélt nemrég, amikor elárulta, már utasította mérnökeit arra, hogy kezdjék meg az első tesztpéldányt annak reményében, hogy a fejlesztéshez megkapják az engedélyt. Emellett a vezető erősen utalt arra, hogy a kisterepjáró ugyanazt a kétliteres turbómotort kaphatja, mint ami az i30 N-t hajtja. 


„Mondtam a mérnökeimnek, hogy építsék meg az autót, aztán meglátjuk, mi lesz az engedéllyel” –mondta Biermann. „Az i30 N erőforrásának kell lennie, valóban. Persze adhatnánk a Konának eltérő futómű vagy kormánybeállítást is, bár vannak olyan közös elemek, amiket az i30 N-hez hasonlóan fronthajtásos építésmód miatt ugyanazokon a területeken fel tudunk használni. De igen, már tudjuk, hogy milyen motort és váltóművet használunk a Kona N változatához.” 


Ebből az következik, hogy a sportos Kona verzió legalább 250 lóerős lesz, de az sem elképzelhetetlen, hogy az i30 N.hez hasonlóan további Performance csomagban a teljesítmény 275 lóerő is lehet. Ez jelentősen meghaladja a Kona jelenlegi kínálatának legerősebb, 177 lóerős 1.6 T-GDI motoros, összkerekes Kona teljesítményét és több mint duplája a fronthajtásos változatnak.   


Arról egyelőre korai lenne beszélni, hogy a Kona N változata megkaphatja-e az i30 N Performance csomag elektromos differenciálzárját. Az azonban szinte bizonyos, hogy az N változat jóval agresszívabb megjelenést kap, amelyhez a hátsó diffúzor, a hátsó tetőszárny és a hátsó lökhárítóból kitüremkedő kettős kipufogóvégek is beletartozik.  


A hamarosan érkező két N szériás sportmodell a Koreában és az Egyesült Államokban piacra kerülő Veloster N és a (vélhetően Európában készülő és itt bemutatkozó) i30 N Fastback lesz. Bár a kezdetektől arra lehetett számítani, egyelőre egyetlen szó sem hangzik el arról, hogy a Hyundai mikor tervezi piacra dobni a WRC autóhoz idomuló i20 sportos N változatát, ám mivel a mostani generáció nemrég kapott ráncfelvarrást, így könnyen lehet, hogy legközelebb már csak a 2020 körül érkező vadonatúj i20-ból készítenek majd sportkivitelt. 


A köztes időben a Hyundai N sportmárka az N-Line modellekkel igyekszik a hagyományos hajtásláncokkal felszerelt modelleket sportos külsővel és futómű-beállításokkal vonzóbbakká tenni. „Még idén bevezetjük az i30 N-Line változatát” – mondja Biermann. „Elég sok mindent átalakítottunk a hagyományos autókhoz képest – a kormányzást, a váltót, a rugókat és a lengéscsillapítókat. Ez jót fog tenni a kínálatnak és segítségével tovább építhetjük az N márkánkat.”  


Biermann az N csapat első fejlesztése, az i30 N kedvező fogadtatásáról is beszélt. „Több mint 1 400 megrendelést kaptunk Németországból, jelenleg a termelés szűkösségével van gondunk. Ám a visszajelzések nagyon pozitívak. A teljesítményre és a kezelhetőségre összpontosítottunk és úgy látszik, jó egyensúlyt sikerült találnunk.”

Forrás: autoexpress.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei