Tíz százalékkal több autót akar eladni a Hyundai idén Kínában


A Hyundai Motor kínai közös vállalata nyilvánosságra hozta idei üzleti tervét, amely szerint 2018-ban a tavalyinál 10 százalékkal több, összesen 900 ezer új autó értékesítését tervezi Kínában.  

A Beijing Hyundai Motor értékesítési vezető-helyettese és igazgató-helyettese, Fan Jingtao közölte, hogy a vállalat tavaly elszenvedett eladási zuhanása után 2018 egy átmeneti év lesz a Beijing Hyundai számára, így éves értékesítési célkitűzésüket egymillió darab alá lőtték be. 

Az igen meredek 2017-es étékesítési veszteségnek köszönhetően a Beijing Hyundai most „három vertikális és három horizontális” termékkör kialakításán dolgoznak. A vertikális termékportfólió alapmodelleket, nagyteljesítményű modelleket és ún. új energiájú, azaz NEV modelleket foglal magába, míg a horizontális termékek az elektromos, intelligens és internettel összekapcsolt technológiákra összpontosítanak. 


Az értékesítés stabilizálása érdekében a Beijing Hyundai minden eszközt igénybe vesz olyan területeken is, mint a kínált termékek, az értékesítési rendszer és a kereskedelmi hálózat átalakítása, fejlesztése. Fan Jingtao azt is elárulta, hogy a Beijing Hyundai befejezi idősebb modelljeinek gyártását, amint azok frissebb verziói bemutatkoznak.  

Közben a Beijing Hyundai tavaly bemutatta vadonatúj márkastratégiáját is. A stratégia részeként a vállalat bevezette a Hyundai Encino kisterepjáróját a piacra, amelynek négy változatával elsősorban a nagyteljesítményű kisterepjárók szegmensében versenyeznek a vásárlókért. A közeljövőben a Beijing Hyundai vadonatúj nagyterepjáró modelleket, limuzinokat és a Tucson frissített változatát is be kívánja mutatni.  


Az egyre erősödő terepjárópiac mellett a Beijing Hyundai továbbra is az új energiájú (NEV) modelljeinek fejlesztésére fókuszál. A közös vállalat állítólag az Elantra és a Sonata plug-in hibrid változatát is be kívánja mutatni, amely mellett 2020-ig további kilenc alternatív hajtásláncú autót, köztük egy kiskategóriás elektromos limuzint és egy elektromos kisterepjárót is. Így a 13. ötéves terv végére a Beijing Hyundai teljes eladásainak 10 százaléka NEV modellekből tevődik össze.  

Iparági elemzők szerint a Beijing Hyundai a terepjárókra és a NEV modelleket előtérbe helyezve valóban növelheti eladásait, bár e két szegmensben rengeteg konkurenssel kell szembenézniük. A jövőbeli sikerességhez a Hyundainak mindenképpen meg kell különböztetnie termékeit a konkurenciától.  

Forrás: gasgoo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei