Koreában álca nélkül tesztelik az új Hyundai Tucsont

   
Miután a 2018-as New Yorki Autószalonon hivatalosan is bemutatták, a Hyundai most már mindenfele takaróelem nélkül küldte utcára a Tucson megújult változatát. 

Dél-Koreában, egy nyilvános parkolóházban sikerült lencsevégre kapni a Hyundai Tucson modelljének ráncfelvarrott változatát, amely semmiféle takaróelemet sem viselt, így láthatóvá váltak a népszerű crossoveren végrehajtott változtatások. 


Kívül a legfeltűnőbb természetesen a megújult hűtőmaszk, amely az új kaszkád oldalíveket kapta, de emellett élesebb kontúrt rajzoltak a fényszóróknak is, amelyekben új formájú LED menetfények világítanak és persze új az első lökhárító és benne a ködlámpa formája is.


Oldalt ugyan nincs sok változás, legfeljebb a könnyűfém keréktárcsák lehetnek eltérő rajzolatúak. A frontrészhez hasonlóan a hátsó kialakítás is változott, új a hátsó lámpák belső rajzolata, új a hátsó ajtó és persze itt is átrajzolták a lökhárítót. 


Belül is jelentős változások történtek azzal, hogy a középkonzolt teljesen újragondolták és ott egy új, magasra emelt "lebegő" érintőkijelzőt helyeztek el. Magát a műszeregységet is áttervezték és mostantól elektronikus rögzítőfék is kérhető. A felszereltséget olyan elemekkel bővítették, mint az automatikus távfényszóró, vezeték nélküli telefontöltő, éberségfigyelő, hátsó USB csatlakozó, stb. Teljesebbé vált az új Tucson aktív és passzív biztonsági ellátmánya is az automata vészfékező rendszerrel.


Motorválaszték tekintetében a jelenlegi kínálat átdolgozott verziói mellett bemutatkozik a vadonatúj fejlesztésű 1.6 literes dízelmotorcsalád, amely a korábbi 1.7-es egységet felváltva kétféle teljesítményszinttel és akár 7DCT váltóval is rendelhető lesz. Megmarad a 2.0 literes CRDi egység is, amelyhez új nyolcfokozatú automatát rendelhetünk és a Hyundainál elsőként ehhez a motorhoz lesz elérhető a 48V lágyhibrid rendszer. A benzinesek között nincs változás, az 1.6-os szívómotor mellett ennek turbós változatát is kínálják majd.    


Ezen változtatások révén az új Hyundai Tucson várhatóan ismét kitűnhet majd konkurensei közül. Az új Tucson európai változatának gyártása hamarosan megkezdődik a Hyundai nosovicei üzemében, a piaci bevezetés pedig az év második felében várható.

Forrás: overdrive.in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei