Hobbiterepjárók vezetik a Hyundai kínai eladásait


A világ más tájaihoz hasonlóan Kínában is leginkább a hobbiterepjárók értékesítése ugrott meg és ez a Hyundai első negyedéves eladásain is meglátszik. 

A Hyundai Motor kínai leányvállalata idén eddig több hobbiterepjárót és crossovert adott el, mint egy évvel korábban.Ráadásul ezzel együtt a terepjárók értékesítési aránya is megnőtt, így már a teljes mennyiség több mint 40 százalékát ezek a típusok teszik ki.  


A Hyundai Motor egészen 2002 óta árul különböző terepjáró modelleket Kínában. A vállalat 2018. január eleje és március vége között eladott 162 617 darab új autó közül összesen 67 167 darab szabadidő-autót értékesített, ami a teljes mennyiség 41,3 százalékát jelenti. Ez jelentős növekedés, hiszen a hobbiterepjárók 2005-ben még csak 3,9 százalékot tettek ki, 2016-ban viszont már 33,7 százalékon álltak. Ez az arány tavaly a Korea és Kína közöttii diplomáciai feszültség következtében bekövetkezett keresletcsökkenéssel 29,5 százalékra esett vissza.  


A vállalat vezetői szerint a tavaly novemberben bevezetett újratervezett ix35 hobbiterepjáró sokat segített az eladások fellendítésében. Ebből a modellből összesen 37 847 darab kelt el az első negyedévben, ami máris több mint a tavaly összesen eladott 34 361 db hobbiterepjáró.  


A Hyundai kínai leányvállalata most vezette be vadonatúj Encino kisterepjáró modelljét, amely tovább erősítheti a márka értékesítési eredményeit Kínában. A Hyundainál örülnek a hobbiterepjárók sikerességének, hiszen az általánosságban is növeli a vállalat teljesítményét. 


„A Hyundai most a figyelem középpontjában áll  azzal, hogy sikerül-e túljutnia az amerikai rakétavédelmi rendszer koreai telepítése miatt történt kínai bojkott okozta negatív hatásokon Kínában, ahol a világ legnagyobb hobbiterepjáró-piacán tovább fokozódik a versenyhelyzet” – mondja egy iparági szakértő.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei