Nagyobb motorral jön az új Hyundai Sonata N


A korábbi pletykákat megerősítve most egy gyártási cédula alapján a Hyundai Motor most már bizonyíthatóan dolgozik az idén bevezetett Sonata limuzin N sportváltozatán.

Korábban már több pletykát is lehetett arról hallani, hogy a Hyundainál megkezdték a nyolcadik generációs Sonata sportváltozatának fejlesztését. Erről most megérkezett az első kézzel fogható bizonyíték, amit az egyik prototípus ablakába ragasztott gyártási cédula adatai is alátámasztanak. Ennek alapján az új modell egy minden eddiginél erősebb motort, illetve egy vadonatúj váltót is kaphat.

Korábban azt rebesgették, hogy az új Hyundai Sonata N modelljéhez is ugyanazt a 2.0 literes turbómotort használják, mint ami a Hyundai N sportszériájának többi tagját, így az új modell is kétféle teljesítményszinttel, 250 és 275 lóerős változatban készül majd. Más forrásokból viszont arról számoltak be, hogy a Sonata N változatához egy új fejlesztésű 2,5 literes erőforrás is szóba jöhet. 


Ezen utóbbi pletykát látszik alátámasztani az a gyártási lap, amelyet egy prototípus ablakában sikerült nemrég lefotózni. Ezen az áll, hogy a kérdéses modell típuskódja a DN8, ami a Sonata aktuális generációjára utal, míg a mellette kisbetűvel írt „n” a sportszériát jelöli. Alatta a motormegjelölés már jóval egyértelműbb és megerősíti, hogy az autó 2.5 literes T-GDI erőforrást kapott. Ha ez nem volna elég, a következő sorban lévő kód alapján az is kiderül, hogy a hajtáslánchoz egy 8 fokozatú duplakuplungos automata is kapcsolódik.      

Az új 2.5 literes erőforrás turbófeltöltős változata várhatóan jóval több, mint 280 lóerőt fog teljesíteni, amelynek megfelelő leadásához akár összkerékhajtást is használhatnak. Az új Sonata ugyanis a Hyundai csoport harmadik generációs padlólemezére épül, amelyet a Hyundai korábbi közleménye szerint felkészítettek a négykerék-meghajtási rendszer fogadására is. 

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei