Itthon is rendelhető a Hyundai i10 új generációja


A Hyundai ősszel mutatta be vadonatúj városi kisautójának legújabb generációját, amelynek árlistáját és kategóriájában szokatlanul bőséges felszereltségi listáját a márka hazai képviselete nemrég tette közzé.

A Hyundai Motor a szeptemberben megrendezett Frankfurti Autószalonra időzítve mutatta be i10 kisautójának legújabb, immár harmadik generációját. Az új modell dinamikusan sportos formavilága mellett fejlett kényelmi, kapcsolódási és biztonsági felszerelésekkel gazdagodott, amelyek alapján az új i10 méreteiben ugyan mini, szolgáltatásaiban mégis sokkal többre képes, mint azt ebben a kategóriában elvárnánk. 


A Hyundai hazai forgalmazója most nyilvánosságra hozta a háromféle felszereltségi szinttel elérhető új i10 előzetes árlistáját, valamint a hozzá tartozó felszereltségeket és rendelhető extrákat. Az elődhöz hasonlóan kétféle erőforrással kínált új i10 a kisebbik, 66 lóerős egyliteres változata Life felszereltséggel ezer forint híján 3,3 millió forinttól, míg a nagyobbik, 84 lovas 1.2-es benzinessel 3,5 millió forinttól rendelhető meg. Az erőátvitelt alapesetben egy ötfokozatú kézi sebességváltó végzi, de 300 ezer forintos felárért robotizált AMT sebességváltó is kérhető.


Az új i10 felszereltsége már Life kivitelben is elég bőséges. A biztonsági csomag a 6 (dupla első, oldal és függöny) légzsákon, a menetstabilizálón kívül olyan tételeket is magában foglal, mint a gyalogost is felismerő, városi és városon kívül is használható első ütközésvédelmi rendszer, az aktív sávtartó, az automatikus fényszóróasszisztens, valamint a vezetői éberségfigyelő rendszer. Emellett az első tárcsafékek és az eCall segélyhívó rendszer, az AMT váltóhoz pedig a visszagurulás-gátló is szériában jár. Az alap kényelmi csomaghoz a szervokormány mellett az első elektromos ablakok, a központi zár, az első hangszórópár, az osztott hátsó ülések ugyanúgy hozzátartoznak, mint a sebességtartó automatika és az automata fényszórókapcsolás.  


Már a Life belépő szinten is többféle extrát is összeválogathatunk, ha növelni kívánjuk új i10-esünk komfortját. Így lehetőség van a gumijavító készlet helyett szükségpótkereket kérni, de ablaksötétítést, bőrkormányt és bőr váltógombot és elektromosan állítható visszapillantókat is lehet külön rendelni az autóhoz. Utóbbihoz a Life Plus csomag megrendelése is szükséges, amelyben olyan tételek szerepelnek, mint a riasztóval felszerelt távirányítós behajtható kulcs, a manuális klíma és az integrált audiorendszer.  Ezenkívül kérhető még Téli csomag, ami nevéből adódóan az első ülések és a kormány fűtését foglalja magában. 


A középső, 350 ezer forinttal drágább Comfort szinten már a kézi váltóhoz is jár visszagurulás-gátló, színre fújtak a külső tükrök és kilincsek, az ablakok is színezettek, van sminktükör a napellenzőben, a kormányt és a váltógombot bőrbe varrták, állítható a vezetőülés magassága, az elülső ablakemelők becsípődésgátlóval vannak felszerelve, a behajtható kulcs távirányítójáról pedig nemcsak a központi zár, de a riasztó is vezérelhető. Ezen a szinten már szériában jár a manuális klíma, a rádióhoz pedig Bluetooth kihangosító és multifunkciós kormánykerék is kapcsolódik. 


A Comfort szinten az extrák listája már jóval bőségesebb. Az i10 látványát az alap 14 colos 175/65 méretű abroncsok és acélfelnik helyett 15 vagy akár 16 colos méretű185/55-ös könnyűfém felnik, kéttónusú fényezés, tükörházba épített, irányjelzővel felszerelt, fűthető és elektromos állítású külső tükrök, LED menetfénnyel, fényes fekete hűtőmaszkkal és statikus kanyarfénnyel ellátott vetítőlencsés fényszórók és ködlámpák rendelésével lehet fokozni. A belső kialakítást és kényelmet kulcsnélküli rendszer, akár tolatókamerával is kiegészíthető tolatóradar, hátsó elektromos ablakok, automata klíma, első kartámasz, vezeték nélküli mobiltöltő, digitális rádióantenna, és hátsó hangszórók fokozhatják. Itt kérhető először mobiltelefon tükrözésére szolgáló 8 colos Display Audio érintőképernyő, ugyanekkora, akár Blue Link kapcsolódási rendszerrel és digitális rádióvétellel is felszerelt navigáció. Itt kérhetünk extraként különböző belső színcsomagot is.


A legmagasabb Premium szinten további 400 ezer forintos felárért már nem kérnek külön pénzt a 15 colos alufelnikért, a tükörházba épített irányjelzővel felszerelt, fűthető és elektromos állítású külső tükrökért, a fényes fekete hűtőmaszkkal és statikus kanyarfénnyel ellátott vetítőlencsés fényszórókért és ködlámpákért, de szériában jár a belső színcsomag, a négy elektromos ablak, az automata klíma. Viszont továbbra is extrapénzt kell fizetni többek között a 16-os felnikért, az ablaksötétítésért, a kulcsnélküli rendszerért, a tolatóradarért és kameráért, a Display Audio rendszerért, valamint a vezeték nélküli telefontöltőért.  


Jó hír az új i10-esen gondolkodóknak, hogy a Hyundai a bevezetés időszakában egy további Launch csomagot is kínál az új modellhez. Ebben a 15 colos alufelnik, a LED nappali menetfény, a tükörházba épített irányjelzővel felszerelt, fűthető és elektromos állítású külső tükrök, a Display Audio rendszer, a hátsó hangszórók, a tolatóradar, a tolatókamera és a sötétített üvegezés az eredeti 550 ezer forintos felár helyett 400 ezer forintért vásárolható meg kedvezményesen.

A továbbra is Törökországból érkező új Hyundai i10 gyártása hamarosan megkezdődik, az új modell első példányai padig jövő év első negyedévében érkezhetnek meg hozzánk. 

Forrás: hyundai.hu

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei