A Yandex és a Hyundai bemutatta közösen épített önvezető rendszerét


Az orosz Yandex internetóriás egy Hyundai Sonatába építve bemutatta a Hyundai Mobis vállalattal közösen fejlesztett negyedik generációs önvezető rendszerét, amelyből az év végéig 100 darabot helyeznek forgalomba Oroszországban és az amerikai Michiganben.   

A Yandex és a Hyundai Mobis vállalat tavaly tavasszal jelentették be közös együttműködésüket, amelyet követően a két cég szorosan együttműködve fejlesztették önvezető technológiájukat, így már tavaly júliusban bemutathatták az első önvezető Hyundai Sonata prototípusát. A fejlesztés a továbbiakban is zajlott, így a Yandex most a Hyundai Mobis mérnökeinek közreműködésével bemutathatta legújabb, negyedik generációs önvezető rendszerét.   


A legújabb fejlesztésű önvezető platform a 2020-as Hyundai Sonata modellekbe kerül beépítésre, amelyek a több mint száz darabos meglévő Toyota Prius önvezető flottához csatlakoznak majd. Az első negyedik generációs rendszerrel ellátott önvezető Sonata modellek a moszkvai utcákat járják, amelyekből 2020 végére már további száz darab kerül az utakra. A járműveket a Yandex robo-taxi programjába integrálva az oroszországi Innopolisban és az amerikai Michiganben használják.  


A Yandex és a Hyundai Mobis mérnökei szakértelmükkel közösen hozzájárultak az eddigi legfejlettebb önvezető jármű kifejlesztéséhez. A Hyundai Mobis csapata módosította az autó elektronikus vezérlőegységeit, hogy még hatékonyabban illeszkedjenek a Yandex vezető nélküli vezérlő technológiájához.


A Yandex mérnökei a harmadik generációs autókhoz képest jelentősen javították a járművek szenzorkészletét. A csapat a rendszerhez három további, különféle fókusztávolságokkal dolgozó kamerát illesztett, így a kamerák száma kilencre emelkedett. A mérnökök a radarrendszert a lökhárítók aljáról a tetőre helyezték át azért, hogy a rendszer jobban meg tudja különböztetni az autó körüli további objektumokat. Az első sárvédők LIDAR érzékelői szintén jobb helyre kerültek, amellyel szélesebb, egymást átfedő látómezővel rendelkeznek.


Ez az új elrendezés lehetővé teszi, hogy a sárvédő LIDAR érzékelői könnyebben „láthassák” a gyalogosokat és a járműveket oldalról korlátozottan látható helyzetekben, például amikor sikátorból vagy autópályáról hajtanak ki, hogy egy másik forgalmas utcára forduljanak rá. A frissített kamerák, radarok és LIDAR-ok együttműködnek az autó körül lévő tárgyak felismerésében, és különféle körülmények között részletesebb és megbízhatóbb képet biztosítanak az autó környezetéről.


„Nagyon örülünk, hogy bemutathatjuk a Hyundai Mobis-szal való együttműködés első évében elért jelentős előrelépéseket" – mondja Dmitrij Polishchuk, a Yandex önvezető járműrészlegének vezetője. „Az együttműködésből származó első projektek egyikében tavaly nyáron, egy hónapon belül összeállítottuk első önvezető Hyundai Sonata prototípusunkat. Önvezető autónk negyedik generációjával képesek voltunk a hagyományos autóipari rendszerekbe szorosabban integrálni technológiánkat és továbbfejleszteni platformunkat azáltal, amit több mint 2 millió autonóm mérföld után megtapasztaltunk. A flotta negyedik generációs járműveinkkel kibővítése lehetővé teszi számunkra, hogy még gyorsabban fejlesszük ezt a technológiát.”


A Hyundai Mobis-szal folytatott együttműködés elősegítette, hogy a Yandex a lehető legfejlettebb önvezető járművet hozza létre. A Yandex egyúttal bízik abban, hogy az együttműködésük révén továbbfejleszthetik önvezetési technológiájukat, megköszönve a Hyundai Mobis mérnökcsapatának folyamatos támogatását.


Forrás: medium.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei