Kiszivárogtak a Hyundai új N modelljeinek részletei


A Hyundai Motor a Kona frissített változatából és az új Elantra generációból is készít sportos N Line és N modelleket, amelyek néhány részletére még a bemutató előtt fény derült. 

A Hyundai frissített Kona modellje heteken belül megérkezhet, így egyre több információ szivárog ki az új ráncfelvarrott változatokról. Habár az autó még egészen frissnek hat, a Hyundainál mégis úgy határoztak, hogy a Konát egy alapos frissítésnek vetik alá, amely egyaránt érinti az autó új lámpákat és hűtőmaszkot hordozó frontrészét és szintén hasonlóan megújuló hátsó traktusát is. 


Emellett viszont a motorkínálat is bővül és ezzel együtt megérkezik a régen várt Kona N sportváltozat is. A korábbi pletykákkal összhangban az új Kona N ugyanazt a Hyundai Motorsport által fejlesztett 275 lóerős kétliteres turbómotort kapja, amit korábban már az i30 N-ben megismertünk. Az autóhoz a Veloster N-ben áprilisban debütált 8 fokozatú duplakuplungos DCT automatát is elérhetővé teszik, de az még nem világos, hogy alapáron, vagy külön opcióként.


A vérbeli N sportmodell mellett a Hyundai egy sportos N Line kivitelt is készít azok számára, akik a sportos élményt kedvezőbb árfekvésben szeretnék elérni. A formai elemek tekintetében az N modellekre hasonlító Kona N Line a Hyundai új SmartStream 1.6 literes T-GDI turbómotorját fogja megkapni, aminek teljesítményét az eddigi 176-ról 215 lóerőre növelik meg. Az autóhoz a korábbi 7 fokozatú DCT helyett az új, 8 fokozatú DCT váltót kínálják. Ugyanez a motor az új Sonata modellben 180 lóerős. 


A Kona mellett az új Elantra is hamarosan kapható lesz N Line kivitelben is, amelyről már maga a Hyundai is közzétett néhány fotót és videót. Most a koreai Környezetvédelmi Minisztériumhoz benyújtott és kiszivárgott emissziós dokumentációból az is kiderült, hogy az Elantra N Line kivitelét egy 1.6 literes T-GDi erőforrás hajtja, amelynek hengerűrtartalmát a korábbi Elantra Turbo változathoz képest 1 591 köbcentiről 1 598 köbcentisre növelték. A 204 lóerős Elantra N Line alapesetben egy hatfokozatú kézi váltót kap, de opcióként egy 7 fokozatú DCT váltóval is elérhető lesz. 

Forrás: koreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei