Egyre merészebbek a Hyundai belsőépítészei


A Hyundai egyik vezető belsőépítésze, Elizabeth Curran nemrég egy interjúban beszélt arról, hogyan képzelik a márka jövőbeli modelljeinek formáit, anyagait és színösszeállításait. 

Amikor a Hyundai Venue megjelent, sokan csodálták meg az apró crossover farmerkék belső kialakítását, amely gyakorlatilag mindenhol jelen volt: a kormánykeréken, a műszerfalon, a kisebb műanyag elemeken. Elizabeth Curran, a Hyundai vezető formatervezője nemrég elárulta, hogy a Venue esetében a fő irányvonal a „városi utca” volt és szinte semmi más nem annyira városi és utcai viselet, mint a farmer.


„Nagyon a szívünkből jött ez a téma és mindent elkövettünk azért, hogy a lehető legtávolabbra kerüljünk a hagyományos fekete belső színvilágtól, ami még nem tűnik megosztónak. Azt szerettük volna, ha ennek ellenére a vásárlók széles körének tetszik” – mondta Curran, aki szerint a farmerkék ötlete azoktól a dizájnerektől érkezett, akik már beleuntak a tipikus színminták alkalmazásába. „Immár 22 éve az autóipar belső szín- és formavilágában dolgozom és ezalatt nagyon rá lehet unni a fekete, szürke és bézs színösszeállításokra. A Hyundai vezető pozíciója pedig lehetőséget ad, hogy nyomatékosítsuk a kívánságainkat. Éppen ennél az apró, belépő-kategóriás Venue modellnél, így azzal, hogy valami különlegeset tudunk kínálni a vevőnek ilyen árfekvésben, különösen a kedvencemmé vált.” 


Curran azt is hozzátette, hogy több választási lehetőséget szerettek volna adni a vásárlónak, aki mindent azonnal szeretne és úgy szeretné változtatni autója kialakítását, ahogyan a mobilján a tokot. „Az emberek azt várják, hogy egyénire szabhassák a dolgaikat, így mi tényleg keressük azokat a lehetőségeket, ahol a vásárló úgy érezheti, bevonjuk a tervezésbe.” Ebből következően a jövőben arra lehet számítani, hogy a Hyundai ú modelljeiben hasonlóan színes elemek tűnnek fel, mint a Kona vagy a Venue modelleken. 


Manapság egyre több autógyártó kísérletezik olyan anyagok használatával, amelyek addig nem voltak megszokottak még a luxusautóknál sem és Curran szerint ez alól a Hyundai sem kivétel. „Vizsgáljuk, hogyan tudunk nemcsak eddig nem használt, szokatlan anyagokat használni, de azt is, hogyan tudunk segíteni a Földet és hogyan tudjuk újrahasznosítani az anyagokat, ha azok életciklusa véget ér.” A Hyundai olyan természetes anyagokkal dolgozik, mint a kókusz, a gyapjú és a szója, amely mellett az óceánokon hulladékká vált halhálókból is belső anyagok készülnek.        


Ilyen különleges anyag az új Hyundai Santa Fe tetőborításának melange fonalmintázata, amely igazán különlegessé teszi az autót. Curran elmondta, hogy a Santa Fe bemutatásakor sokan gratuláltak neki ehhez. „Ezt az autót minden részletében mi dolgoztuk ki – a belső formatervezők sok figyelmet fordítottak arra, hogyan nézzen ki a tető, de általában senki nem veszi azt észre” – magyarázta. „Nem azt szerettük volna, hogy ez legyen az autó középpontja, de ha tudunk néhány tényleg szép részletet hozzáadni, ezek a meglepetések nekünk örömet okoznak. 


Számos egyedi textúrák vannak jelen a mostani Hyundai modellekben is, így pl. a Sonata bütykös kialakítású indexkarja vagy klímatárcsája, amit eddig csak olyan luxusautókban láthattunk, mint a Bentley. Az új Elantrában menő vékony karima került a kormány alsó részére, a Palisade modellbe pedig érdekes fabetét került. A Veloster asszimetriáját pedig az is tovább hangsúlyozza, hogy más szemcseminták kerültek a műszerfal jobb és bal oldalára.    


A belső formatervek nemrég elég sokat változtak azzal, hogy a legtöbb modellben megjelentek az érintőképernyők, amelyek az Amerikában kötelezővé tett tolatókamerának is helyet adnak. „Amikor elkezdünk egy belső kialakításán dolgozni, tudnunk kell, milyen technológia kerül az autóba” – mondja Curran. „Mivel ha három, 9 és 12 colos méret közötti képernyő kerül majd az autóba, gondolnunk kell azok elhelyezésére.” Korábban a belsőépítészek gyönyörű belső formákat rajzoltak, amikben volt hely a rádiónak és meg is voltak, de ez manapság már sokkal összetettebb. És ez nem egy rossz dolog – kezdenek ugyanis eltávolodni a műszerpult tetejére kirakott kijelzőktől. 


A Nexo üzemanyagcellás crossover belső kialakítása eléggé eltér a Hyundai összes többi modelljétől, Curran pedig elmondta, hogy egészen másképp közelítenek egy villanyautó vagy egy hibrid belső kialakításához. A Nexónál olyan anyagokat és színeket használtak, amelyekkel a belső könnyednek és frissnek, és ezáltal fejlettebbnek hat. „Minden a villamosítás irányába halad, így a mérnökökkel együtt dolgozunk, mivel nem tudunk csak az anyagokban azonnali változást elérni” – mondja, habár a hirtelen változtatásokat nehéz elfogadtatni. „Az elmúlt néhány év során rengeteg kutatást végeztünk, mik a költségek és tudjuk-e viselni azokat. Így ez nemcsak úgy működik, hogy mi menőnek találjuk, akkor használjuk is, hanem van előtte egy hosszú kutatási és fejlesztési időszak. De a következő néhány évben mindenképpen lesz néhány valóban szép dolog.”    


Az elektromos autók térnyerésével egy érdekes átmeneti időszak veszi kezdetét az autóiparban. „Egy kicsit talán kínosnak tűnik, ahogy elsőre látszik, talán túl keményen próbálkozunk, de mindenképpen más lesz és jó dolgok érkeznek” – mondja Curran. „Ám az idő elteltével, amikor már nem lesznek belsőégésű motorok, annyiféle lehetőség lesz számunkra csak azért, mert a motor nem lesz ott. Az elektromos autóknál nem úgy kell indulni, hogy körbeépítjük a motort vagy a kardánalagutat, vagy bármilyen kötelezően meglévő elemet, ami eddig megkötötte a tervezők kezeit. A tervezőknek sokkal több lehetősége lesz, mivel az elektromos platformra annyira egyszerű bármit tervezni. A belsőégésű hajtáslánc körüli tervezés lehetőségei kimerültek.”  


Curran szerint általánosságban elmondható, hogy a Hyundai formatervezői egyre több rizikót vállalnak. „Évekig minden olyan szokványos volt és úgy vélem, az emberek mostanában azt mondják, itt az ideje kipróbálni dolgokat és megnézni, mi történik. Mivel az autóipar annyit változik, meg kell néznünk, hogyan tudjuk magunkat megkülönböztetni.” A Hyundainak soha nem voltak olyan formái, amelyek különböző méretű autókon ugyanazt jelenítették volna meg. A formatervezők a modelleket sakkfigurákként tekintik, ahol „minden figurának megvan a helye a kínálatban és az is látszik, hogy egy családhoz tartoznak, ám emellett lényegesen eltérnek egymástól.”  


Emellett nem szabad lebecsülni a tanulmányautók jelentőségét sem. Ezek az autók akár több millió dollárba is kerülnek a Hyundainak, amit nem fektetne bele, ha valamilyen szempontból nem a jövőt mutatnák meg. „Ezeknek olyanoknak kell lenniük, amelyeken valamit kipróbálunk” – mondja Curran. „Így olyan dolgokat mutatunk meg ezeken, amiket szeretnénk a szériaautókon is megvalósítani.” 


Curran szerint az autóipar új korszaka újra izgalmassá teheti az autókiállításokat is. „Hosszú ideig azt gondoltam, minek kell, ez csak egy kereskedői bemutató, már nem izgalmas. De most úgy gondolom, az autóbemutatók és tanulmányok visszakaphatják rég megérdemelt helyüket” – mondja. „Újra izgalmassá válnak, mert jönnek az új elektromos platformok, amikkel a tervezők sokkal több lehetőséget kaphatnak. Mi is dolgozunk néhány valóban izgalmas jövőbeli projekten, ahol különböző dolgokat próbálunk ki, hogy lássuk, mit gondolnak az emberek azokról. Szórakoztató, izgalmas dolgok, amikről egyelőre nem beszélhetek. Az autóiparban mindenki ezen az úton jár és ez számomra nagyon izgalmas.” 


Végül Curran azt is elárulta, melyik Hyundai volt a legizgalmasabb projektje, ami szériagyártásba került. Ez pedig az YF Sonata volt, amely az első radikálisan más stílusú modellként jelent meg 2009-ben. „Ez volt a második évem a Hyundainál és amikor egy autószalonon bemutattuk, más vállalatok munkatársai átjöttek megcsodálni. Ez volt az első olyan alkalom a Hyundainál, amikor mások bámulták meg a mi formatervünket. Ez egy értékes visszajelzés volt, így ez az autó mindenképpen kiemelkedik számomra. És valójában igazán konzisztensek tudtunk maradni, minden autónkkal meg tudtuk lepni az iparágat. Nagyon élvezem a munkámat a Hyundainál.”

Forrás: cnet.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei