A Hyundai a célalapú járművek fejlesztésében erősít


A dél-koreai Hyundai Motor azzal bízta meg a csoport fejlesztőközpontjának vezetőjét, Albert Biermannt, hogy irányítása alatt dolgozzák ki a célalapú járművek (PBV) kialakítását.

A célalapú járművek egy új autópiaci szegmensként olyan mobilitási szolgáltatásokat nyújtanak, amelyekre a jövőben egyre nagyobb igény mutatkozik. Ezek olyan speciálisan kialakított járművek, amelyek leginkább villanymotoros meghajtásuk mellett meghatározott igényeket (pl. betegszállítás, házhozszállítás) elégítenek ki. A Hyundai által most létrehozott PBV munkacsoportban a kutatási és fejlesztési csapat különböző részlegei együtt vesznek részt azért, hogy kihasználják a szinergiákat.   


A Hyundai Motor számításai szerint az új típusú járművek az autómegosztáson felül akár irodai vagy különböző orvosi, vásárlási, vagy szállásszolgáltatásokat is tudnak nyújtani. A szállítási feladatokon felüli széleskörű felhasználást a járművek környezetbarát hajtásláncai, így pl. a villanymotorok szolgálják. A munkacsoportban a Hyundai Motor Group Namyang fejlesztőközpontjának önvezetési technológiai csapata is részt vesz. 


A Hyundai csoport három intelligens megoldással – a városi légi mobilitással (UAM), a mobilitási csomóponttal és a PBV-vel – készült a jövőbeli mobilitás terén, amelyeket a világ legnagyobb elektronikai szakkiállításán, a 2020 januárjában megrendezett CES-en mutattak be. Az elképzelés az intelligens mobilitás világát modellezte, ahol az UAM az embereket intelligens városokba repíti és a mobilitási csomópontokban a PBV-ket használva érnek el végső célállomásukhoz. Ezzel a tervvel az konglomerátum úgy hiszi, hogy a célalapú járművek a koronavírus járványt követően nyerő stratégiát jelentenek, mivel a fogyasztók tudatosabban használnák a higiéniai funkciókat és az olyan személyre szabott mobilitási szolgáltatások iránt fognak érdeklődni, mint például az érintésmentes házhozszállítás.


A Hyundai a múlt hónap során a csoport vállalatai számára eljuttatott jelentésében a Global Business Intelligence Center által a koronavírus utáni piaci tendenciáiról készített tanulmány alapján a PBV-piac gyors növekedését prognosztizálta. A jelentés szerint a PBV globális piac idén a becslések szerint a 320 ezer darabot is elérheti, míg ez a szám 2025-re évente átlagosan 33 százalékkal 1,3 millió darabra növekszik. A csoport korábban már bejelentette, hogy összesen 81,5 milliárd dollárt fektet be az elkövetkező hat évben, hogy ambiciózus tervét megvalósítsa és megduplázza a környezetbarát autók felé történő átállást, valamint vezető szerepet érjen el az újonnan megjelenő PBV piacon.

Forrás: pulsenews.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei