KIA Ceed kontra Hyundai i30 – második menet


2006-ban hatalmas sikert aratott az első generációs KIA Ceed, amelyet azóta is az egyik legjobb koreai autónak tart a szaksajtó. A körülbelül fél évvel később megjelent Hyundai i30-at azonban szinte folyamatosan az „etalon”-hoz, a Ceed-hez hasonlították, ami nem tett jót a Hyundai modelljének.

Úgy tűnik, ezt a Hyundai csoportnál is megérezhették, ugyanis a második generációk bevezetésénél megfordult a sorrend, a Hyundai már a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatta a második generációs i30 modellt, míg a KIA csupán néhány hete hozta nyilvánosságra az első hivatalos fotókat a Ceed-ről.

Már ezeken a fotókon is jól látszik, hogy az új generációk tervezése során megpróbáltak minden olyan részletet átdolgozni, amely a nyilvánvaló hasonlóságra utalna, már amennyire ezt a két modell szerkezeti adottságai engedték. Általánosságban elmondható, hogy a két modell jellege a formai játéknak köszönhetően eltér egymástól, ugyanis míg a Hyundai inkább elegánsabb benyomást kelt, addig a KIA sokkal agresszívabb, sportosabb jelleget sugároz.

A két modell elején ugyan hasonlóan hátrahúzott, a Hyundai esetén szögletesebb, míg a KIÁ-nál lekerekítettebb fényszórók díszelegnek, ám a hűtőrács már teljesen eltérő. A Hyundai és a KIA is saját márkavédjegyét, az i30 a hatszögletű megoldást, míg a KIA az ún. tigrisszáj motívumot használja fel a márkaidentitás megteremtésére. Az alattuk található lökhárítók szintén egyedi tervezésűek, hiszen a Hyundai már messziről felismerhető lesz a ködlámpa köré vezetett LED nappali menetfényével, míg a KIA valószínűleg ugyanezt a menetfényt a fényszóró alsó részébe építi be.



Habár a leköszönő két modell hátulról eddig jól megkülönböztethető volt, úgy tűnik, itt kissé közeledett a két típus formaterve. Mindkét autó vízszintes hátsó lámpatesteket kapott, melyek az i30 esetében szögletesebbek lettek és a karosszéria oldalvonalába „harapnak”. A Ceed hátsó lámpája lekerekített vonalaival inkább szolidnak nevezhető. A csomagtér ajtó szintén jellegzetesen eltér, az i30 esetén egy határozott törésvonal figyelhető meg a hátsó üveg alatt, míg a Ceed csomagtérnyílása követi az ablak vonalvezetését.


Az új generációk közötti legnagyobb eltérés azonban mindenképpen az oldalvonalban keresendő. Az eddigi két modell teljesen megegyezett abban, hogy az ablakok ívei elölről hátra emelkedtek és a C-oszlopon található háromszögablakban felfelé futva találkoztak.


Az új verziók esetében azonban a Hyundai alsó ablakvonala emelkedve halad hátra, a C-oszlopon található háromszögablak helyzete megfordult, a vonal lentről felfelé fordul vissza.  Emellett fontos megemlíteni az oldallemezeken végigfutó törésvonalakat, íveket is, amelyek szintén egyéniséget kölcsönöznek az i30-nak.

A Ceed esetében a legnagyobb újdonság, hogy az A-oszlop kapott egy jelentéktelennek tűnő háromszög ablakocskát. Hátul azonban megtartották a régi ablakvonal-vezetést, az új változat ablakai a C-oszlop háromszögében meredeken emelkedve találkoznak. A KIÁ-nál a fotók alapján nincsen olyan határozott törésvonal és ívkombináció, mint a Hyundai-nál.


Nagy valószínűséggel a két modell beltere is eltérő koncepciót követ majd. A korábbi verziók műszerfala megpróbált ugyan eltérő karaktert kölcsönözni, ám a szerkezeti adottságokat nem tudták letagadni. A szellőzők, melyek függőleges elosztásúak voltak, illetve a kapcsolók, felszereltségek (rádió) helyzete mind az azonos tervezésre utaltak eddig.


A már korábban megjelent kémfotók, rajzok ugyan még nem sokat árulnak el a Ceed műszerfaláról, ám az ezekből is látszik, hogy a belső szellőzők más helyet kaptak a két modellben. Ebből arra következtethetünk, hogy a kapcsolók elrendezése is eltérhet majd.



A KIA Ceed második generációja várhatóan ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkezik majd, mint a már bemutatott i30, esetleg a motorok finomhangolásában lehetnek eltérések. Az új modell a márciusi Genfi Autószalonon tartja majd világpremierjét.



Úgy tűnik, hogy a hivatalos fotók közzétételével egy időben a KIA szakemberei úgy gondolták, felesleges álca alá rejteni a prototípusokat, így egymás után jelennek meg a „meztelen” tesztautókról készült felvételek. Ezek a fotók sokkal realisztikusabb képet adnak a modell dimenzióiról, mint a gyári felvételek.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei