Újabb ix45 kémfotók - álcázatlanul is!


Pontosan 11 évvel azután, hogy a világ a 2001-es New York-i Autószalonon megismerte a márka első igazi hobbiterepjáróját, a Hyundai készen áll arra, hogy idén a Santa Fe immár harmadik generációját mutassa be a közönségnek ugyanott, New Yorkban.

A jelenlegi második generációs modellt kétféle benzines, egy 2,4 literes 174 lóerős, illetve egy 3,5 literes, V6-os, 276 lóerős benzines erőforrással árusítják, míg Európában és Dél-Koreában „R” sorozatú CRDi motorral is felszerelik, melynek teljesítménye 197 lóerő.



Az új modellbe várhatóan bekerül az új 2 literes, turbófeltöltős T-GDi motor, melynek teljesítménye 274 lóerejével csupán 2 lóerővel marad el a korábbi V6-osétól. A benzines motor mellett a nemrég bemutatott, Euro 6 normát is könnyedén teljesítő „R” sorozatú CRDi erőforrással is készül majd a modell, mely 150 lóerős teljesítmény leadására képes.


Időközben több internetes oldalon megjelentek az első fotók, melyeken az új modell álcázatlanul látható. Az autó első részéről készült kép alapján jól megfigyelhető, ahogyan a Hyundai folyékony szobrászatának dizájnelemei megjelennek az új ix45 frontkiképzésén. A hexagonális forma egy elegánsan krómozott, három osztású hűtőnyílást fog körbe, míg a fényszórók enyhén hátrahúzottak, miközben a ködlámpák körül az i30-hoz hasonlóan LED nappali fény világíthat.


Az igen mozgalmas frontrészhez képest a hátsó kialakítás már-már egyszerűnek is nevezhető. A márkaidentitás mindazonáltal a hátsó résznél is tetten érhető, hiszen a hátsó lámpa hosszan előrenyúlik az oldallemezben. Egyéb formai különlegességtől mentes a hátsó rész, talán a ledekkel felszerelt lámpa formáját lehet egyedül érdekesnek nevezni. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei