Negyedével több autót termelt tavaly a Hyundai cseh üzeme


A tavalyi év során a Hyundai Motor Manufacturing Chech (HMMC) összesen több, mint 251 ezer gépkocsit állított elő. Az ezt megelőző évben 200 ezer autó készült ugyanitt, ami azt jelenti, hogy 25,5 százalékkal több jármű hagyta el 2011-ben a szerelőszalagot, mint egy évvel korábban. 

Petr Vanek, a vállalat szóvivője elmondta, a 2011-es év során négy modell termelése folyt az üzemben. „A legtöbb az i30 modellből készült, az ötajtós kompakt és kombi modellből szám szerint 107 ezer darab. Második helyen végzett az ix35, míg harmadik az ix20, míg a negyedik modell a KIA Venga volt, amelynek gyártása tavaly májusban fejeződött be, mivel azt a KIA Zsolnán működő összeszerelő üzeme vette át.” – mondta a szóvivő. 


A 2010-es évi termelés növeléséhez közel ezer új alkalmazott felvételére volt szükség, illetve szeptemberben beindították a harmadik műszakot is. Az itt gyártott járművek az Európai Unió 48 országába, valamint a Közel-Keletre és Észak-Afrikába kerültek exportálásra. 


Bár a Hyundai a hazai piacon termelésének csupán három százalékát értékesíti és a további 97 százalék exportálásra kerül, a hazai piacon a Hyundai márka mégis fontos szerepet játszik – tette hozzá Vanek. 

Forrás: mediafax.cz

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei