Lassúbb amerikai növekedésre számít a Hyundai 2012-re


A Hyundai amerikai értékesítési vezetője szerint a globális termelési korlátokkal összefüggésben a vállalat gyors amerikai növekedése lassulni fog 2012-ben.

Dave Zuchowski, a Hyundai Motor America értékesítési vezető-helyettese elmondta, hogy a Hyundai idén 8 százalékkal tervezi emelni amerikai termelését.

Ez jóval a tavalyi 21 százalékos amerikai növekedési szint alatt marad, amely az tavalyi év első 10 hónapjában tapasztalható volt.  Az iparági átlag 10 százalékos volt ebben az időszakban.

„A növekedésünk üteme lassulni fog egy kicsit, ám ez a globális kapacitásunk miatt lesz.” –mondta Zuchowski a Los Angeles-i Autószalonon.

A 2012-re tervezett növekedés nagy részét az új modellek bevezetésétől várják, mint a Veloster sportkupé, amelyet októberben mutattak be, illetve az új Azera modelltől, amely februárban érkezik meg az autószalonokba.  

Habár a 2012-es termelés növekedése a korábbinál visszafogottabb lesz, a kereskedők örülnek a járművek jobb elérhetőségének.

A Hyundai készletszintjének forgási sebessége november elsején átlagosan 26 napos volt, amely az iparág harmadik legalacsonyabb értéke volt az USÁ-ban és fele az iparági átlagnak tekinthető 57 napnak.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei