Brazil újságírók már tesztelhették az új „HB"-t


Elkészült a brazil Piracicaba városában a Hyundai legújabb autógyárának épülete, melyben az idén ősszel bemutatkozó, egyelőre „HB” kódnevű kompaktot fogják gyártani. A modellt elsősorban Latin-Amerika piacaira tervezte a koreai gyártó, mely komoly vetélytársa lehet a FIAT Palio, illetve a VW Gol modelleknek.

A sportos vonalvezetésű modell elsősorban a 25-35 év közötti autóvásárlókat célozza meg. A „HB” egy teljesen különálló modellsorozat, melynek minden alkatrészét (a motorokat leszámítva) kifejezetten ehhez a modellhez koreai mérnökök brazil kollégáikkal közösen fejlesztettek ki. Jelenleg egy kis széria gyártását végzik Dél-Koreában egy külön erre a célra kialakított futószalagon.


Az autó gyakorlatilag készen áll a sorozatgyártásra, csupán apróbb (belső burkolati anyagok, kormánykerék) részletek változhatnak még. A brazil újságírók és beszállítók egy kiválasztott csoportjának lehetősége volt arra, hogy az első legyártott „HB” modelleket elvigyék egy próbakörre a gyártó Namyangban, Dél-Koreában található tesztpályáján.


A tesztsorozatot kétféle motorral gyártották, ebből az 1,6 literes ún. „flex” motoros, vagyis alkalmas a Brazíliában népszerű alkoholos üzemre is. melyhez az üzemanyagot kifejezetten erre a célra hozatták be Brazíliából. A motor ugyanaz, mint amelyet a KIA Soul modelljében használnak, amelynek teljesítménye 130 lóerő. A motorral az autó nagyon jól megy és a felfüggesztés is nagyon határozottnak tűnt. Ám hozzá kell tenni, hogy a tesztpálya tükörsima volt, nem pedig a Brazíliában is megszokott hepehupás felületű. A fejlesztésben részt vevő mérnökök szerint a modell végleges változata fel lesz készítve a rosszabb minőségű brazil utakra is.


A brazil újságíróknak lehetőségük volt álcázatlanul is látni a „HB” karosszériáját és az elmondásuk szerint a modell formaterve nagyban hasonlít a brazil lapokban nemrégiben napvilágot látott rajzokhoz.


Az autó eleje igen agresszív, melynek legerősebb motívuma a két oldalra felfutó fényszórók, oldalnézetének pedig jellegzetes alkotóeleme a két hosszanti ív, amely az egész autó dinamizmusát hívatott hangsúlyozni.


Habár az újságíróknak nem biztosítottak elegendő időt mérésekre, az autót mindenki tágasnak találta, különösen az első két ülésben, ahol mindenki dicsérte a belső szélesség nagyvonalúságát. Az autó pontos paramétereit sem közölték a gyáriak, csupán annyit sejttettek, hogy az autó tengelytávja a legnagyobbak közé tartozik a kategóriában.  


Az 1,6 literes motort várhatóan automata váltóművel is lehet majd rendelni és a modell alapfelszereltsége mindenképpen tartalmazza az ABS-t és a két első légzsákot, melyek 2014-től kötelező tartozékai lesznek a brazil újautóknak.


A „HB” alapmotorja ugyanaz az egyliteres, háromhengeres motor, amely a KIA Picanto-t is mozgatja. Ezt a motort is kipróbálhatták Koreában és meglepően fürgének találták az újságírók. A mérnökök itt sem adták meg a pontos teljesítményadatokat, ám a menetdinamika alapján arra a következtetésre jutottak, hogy mindenképpen átdolgozásra került az egység, hiszen sokkal erősebbnek, nyomatékosabbnak tűnt, mint a Picanto-ban. A gyáriak ígérete szerint pontos adatokat majd csak a típus bemutatásakor adnak.


A modellt összeszerelő munkások is Dél-Koreában tanulják be a gyártási folyamatokat, áprilistól pedig a brazil gyárban is elkészülnek a présgépek, robotok és gyártóberendezések.

November végéig 2000 alkalmazottat vesznek fel a gyárba, ahol a gyártási folyamat megkezdése utáni első 12 hónapban két műszakban összesen 150 ezer autó előállítását tervezik. Úgy számítanak a gyári szakemberek, hogy 2014. novemberéig csak a brazil piacon átlagosan havonta 12500 darab autót kell eladniuk.


Ebbe a számba azonban már beletartozik a „HB” lépcsőshátú változatának eladásai is, melyet egy éven belül szintén megkezdenek. A modellváltozat pontos megjelenése a piaci fogadtatástól is függ majd. A „HB” modellre épülő terepjáró változat megjelenése csak 2014-ben várható.

A piracicaba-i gyárhoz a Hyundai saját, ötféle útburkolattal rendelkező tesztpályát is épít, ahol minden elkészült járművet kipróbálnak majd.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei