Új főnök a Chung alapítvány élén


A Mong-koo Chung alapítvány új elnöke Young-hak Yoo, Dél-Korea korábbi egészségügyi miniszer-helyettese lett. Az 56 éves elnök ebben a hónapban veszi át a Hyundai Motor Group által alapítvány szociális tevékenységét.

Yoo a Gyeongbuk gimnázium után a Korea Egyetemen, valamint a kaliforniai Berkeley egyetemen szerezte diplomáit. Ezek után 1979-től az államigazgatás különböző területein dolgozott.

A Mong-koo Chung alapítvány (korábbi nevén Haevichi alapítvány) tanulmányi támogatást biztosít szerény anyagi körülmények között élő családok számára. Chung, a Hyundai Motor Group elnöke tavaly augusztusban 500 milliárd wont (440 millió dollárt) adományozott az alapítvány részére és az elkövetkezendő 5 évben további támogatást ígért 84 ezer hátrányos helyzetű diák részére.

A program átfogó támogatást nyújt általános, középiskolák, valamint gimnáziumok és főiskolák olyan diákjai számára, akik az ország elmaradottabb vidéki, valamint halászfalvaiból származnak.

Az alacsony kamatozású diákhitelek mellett a program célja a kiemelkedő tehetségek támogatása a tanulmányaik során.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei